MENÜ
 
  Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége - FAKOOSZ,  Bánokszentgyörgy - Zalaegerszeg


Szócska Miklós a közös munka folytatását javasolja a rezidenseknek

2011.10.02.15:08:33

Az elvándorlásra toborzás helyett a közös munka folytatását javasolja a rezidenseknek Szócska Miklós egészségügyi államtitkár nyílt levelében, amelyet vasárnap küldött el a Magyar Rezidens Szövetség elnökének.


Az államtitkár a Kossuth Rádióban elmondta: baráti hangú levelében leírta, hogy elfogadja a rezidensek érveit és megérti helyzetüket, de egyúttal kiemelte: jelenleg nincs olyan ágazat, ahol meg lehetne mondani, hogy mi lesz öt év múlva.

Ebben "az iszonyúan kiélezett gazdasági helyzetben a követelésekkel csak bajt lehet elérni" - fogalmazott az államtitkár. A megoldást csak közösen, kemény munkával lehet megtalálni - tette hozzá.

Szócska Miklós kiemelte, hogy a szövetséggel együtt átdolgozott Markusovszky Lajos ösztöndíjprogram második köre meglehetősen sikeres, naponta negyvenen jelentkeznek.

Az államtitkárság és a rezidensszövetség együttműködésére utalva az államtitkár nyílt levelének címe: 374, mivel mostanáig ennyi rezidens jelentkezett a kibővített rezidensi ösztöndíjprogramra. Az államtitkár szerint ez a szám azt mutatja, hogy a decemberi határidő lejárta előtt biztosan be fog telni a keret, tehát megtalálták azt a modellt, amely alkalmas a rezidensek itthon tartására.

Szócska Miklós szerint a következő években az intézményi hatékonyságból több száz millió forintot nyernek majd, és így lépésről-lépésre az összes rezidensre kiterjesztik majd ezt a fajta támogatást.

Az államtitkár megjegyezte: a rezidenseknek ahelyett, hogy az országot járva felmondásra buzdítják a kollégákat, inkább a polgármesterekkel kellene egyeztetniük arról, hogy segítsék a települések egészségügyi intézményeiben dolgozók letelepedését.

Szócska Miklós elmondása szerint levelében arra is kitért, hogy a rezidenseknek képzésükben a hallgatói önkormányzati jogosítványokhoz hasonló jogokat adnának. Így értékelhetnék oktatóik munkáját, a visszajelzések mentén javulna a képzésük színvonala - tette hozzá.

MTI

 

 


 

Élhető Magyar Egészségügyet!

 

2011.07.07.09:24:14


Kedves Kollégák!


 

Válaszúthoz érkeztünk. A magyar egészségügy tartalékai végéhez érkeztek.  Az utóbbi időben a felgyorsult orvos-elvándorlás mára mindannyiunk számára kézzel foghatóvá vált. Minden nap 3 kolléga adja fel a kilátástalan küzdelmet és lépi át a nyugati országhatárt. Lassan nincs olyan kórház az országban, ahol nem okoz problémát az ügyeleti beosztás és a mindennapi munka megszervezése. A jelenlegi tendenciák mellett 2013. végéig 4000 orvos fog eltűnni a magyar ellátásból. Világosan látszik: beavatkozás nélkül spontán össze fog dőlni az ellátórendszer.

 

Egyrészt saját életünk, másrészt a betegeink iránt érzett felelősségünk diktálja azt, hogy a döntéshozókat szembesítsük az eddigi mulasztásokkal. Ne legyen illúziónk. Ez a kérdés senki másnak nem lehet annyira fontos, mint nekünk, érintetteknek. Tudjuk, jól, hogy ez a folyamat nem most kezdődött. Eddig valamennyi kormány mostohagyerekként kezelte az egészségügyet.

 

Ideje kimondjuk: évtizedek óta visszaélnek a hivatástudatunkkal és az elkötelezettségünkkel. Minden hónapban, amikor megkapjuk a bérpapírunkat, belegázolnak az önbecsülésünkbe. Itt az ideje, hogy kiálljunk a saját önbecsülésünkért is. Célunk, hogy olyan viszonyok létrejöttét indukáljuk, amiben tovább vállalható a munkavégzés.

 

Már nem csak a kezdő orvosok bére egyezik meg az utcaseprőkével, de a tapasztalt kollégáké is összemérhető vele. Várható élettartamunk 7 évvel rövidebb a magyar átlagnál.  A nyugdíj sokszor a megélhetésre sem elég, így a nyugdíjas kollégák jelentős része kényszerül tovább dolgozni.

 

Jövőképünk sincs. Már nincs hova hátrálnunk. Világosan jelezték számunkra, hogy évekig nem várható bérrendezés. Május közepén egyértelmű jelzést kaptunk, hogy nem vagyunk fontosak. Az egészségügyben zajló drámai folyamatok megállításához levélben fordultunk Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Választ csupán egy titkárságvezető részéről kaptunk, érdemi tartalom nélkül. A miniszterelnök úr válaszra sem méltatta a magyar egészségügyet.

 

Világossá akarjuk tenni: nekünk is csak egy életünk van. Ahhoz, hogy 2012. január elsejét követően is vállalni tudjuk a munkavégzést, minden orvos számára gyökeres változás szükséges:

 

1.    Elvárásunk, hogy az orvosok átlagos alapbére érje el a mindenkori nemzetgazdasági átlagfizetés 3x-osát. (2012. január 1-től legkevesebb 200 ezer forint nettó kezdő orvosi alapbér, 300 ezer forint kezdő szakorvosi bér, e fölött a tapasztalattal arányos további béremelkedés!).

2.    Elvárásunk a vonatkozó jogszabályok betartása. Különös tekintettel a túlórák és az önként vállalt többletmunka elszámolására.

3.    Elvárásunk, hogy a szakma szabályai szerint gyakorolhassuk a hivatásunkat. Különös tekintettel az adminisztratív terhekre, a munkakörülményekre és a szakképzés minőségére.

Minden kollégát arra kérünk, hogy csatlakozzon az „Élhető Magyar Egészségügyet” elnevezésű akciónkhoz! A felmondó nyilatkozatokat a veszprémi Bősze-Magyar Ügyvédi Irodánál helyezzük letétbe. A nyilatkozatok 2012. január 1-én aktiválódnak abban az esetben, ha időközben nem történik a kormányzat és a Magyar Rezidens Szövetség között megállapodás. A felmondó nyilatkozatok kezelése 2011. december 30-ig teljes anonimitással történik.

 

A felmondó/lemondó nyilatkozatok formanyomtatványa interneten elérhető a www.rezidens.hu oldalon. Azokat postán lehet eljuttatni az ügyvédi iroda címére (8200 Veszprém Úrkút u. 8.). Az elkövetkező hónapokban járni fogjuk az országot, a nyilatkozat személyesen is átadható lesz.

 

Akciónkhoz csatlakozott a Magyar Orvosok Szövetsége és a Magyar Orvosi Kamara is. Történelmi összefogás alakult ki.

 

Üdvözlettel:

 

 

 

dr. Papp Magor                       dr. Varga Dóra

MRSZ elnök                           MRSZ alelnök

 

 

 

dr. Kovács L. Koppány          dr. Nánási Anna           dr.  Cserép Gábor             dr. Kovács Rita

budapesti elnök                      debreceni elnök             pécsi elnök                      szegedi elnök

 

 

 

 

 


 

 

REZIDENSEK FELHÍVÁSA

2011.04.15.13:41:52

 

 

A Magyar Rezidens Szövetség által közzétett pár sort továbbítom felétek. Aki tud azonosulni a leírtakkal, kérem, hogy mihamarabb jelezzen vissza a rezidens@gmail.com e-mail címen. Szeretnénk tudni, hogy országszerte kb. hány rezidensre, szakorvosjelöltre, szakorvosra számíthatunk, hányan értünk egyet az alábbiakkal. Köszönöm előre is!

"Az eddigi események, a budapesti és vidéki fórumok  konklúziói nyomán a következő stratégia mellett döntöttünk:

A további tárgyalások kevés reménnyel kecsegtetnek. Itt az ideje, hogy lépéseket tegyünk, hogy komolyan vegyenek minket.

A jelenlegi egészségügyi fizetési viszonyokat nem szabad tovább felvállalni. Nincs kilátás, hogy az elkövetkező néhány évben magától érdemi változás következzen be, ezért magunk kell indukálnunk az előrelépést.

Minimál cél: tisztességes megélhetést biztosító bérek:

Nettó alapbér: kezdő orvosi 200ezer , kezdő szakorvosi: 300ezer. Az orvosi megbecsültség alapja, hogy az átlag orvosi fizetés a nemzetgazdasági átlagfizetés háromszorosa legyen.


Mindenki, aki aki ezzel a célkitűzéssel azonosulni tud, és tenne is érte, az jelezzen vissza e-mailben a rezidens@gmail.com címen  (adatok: név, kórház, szakterület, beosztás, e-mail cím, telefonszám).

Rezidensek, szakorvosjelöltek, szakorvosok jelentkezését egyaránt várjuk.

Aki jelenleg nem kórházban dolgozik (pl.: phd, gyes...), azok visszajelzését is várjuk!!" MRSZ

 

Többen több helyre is elküldtük, próbáljuk a  legtöbb orvost elérni, de kérlek benneteket, hogy terjesszétek! A visszaérkező adatokat természetesen csak az MRSZ 3-4 embere látja, senki másnak nem szolgáltatjuk ki, ezeket nagyon bizalmasan kezeljük!

 

Üdvözlettel:

MRSZ Debreceni Regionális Bizottsága

 


Szavazás

Lesz-e érdemi finanszírozásemelés 2015-ben?
Igen
Nem
Már elkésett
Asztali nézet