Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége - FAKOOSZ, Bánokszentgyörgy - Zalaegerszeg
GONDOLATOK A VÁLASZTÁS UTÁN
2014. 04. 08.11:32:58
Előre bocsátom, hogy polgári gondolkodásomat és vallásos hitemet az átkosban is vállaltam nyilvánosan. Elgondolkozva az elmúlt huszonöt év eredményein és eredménytelenségein elkeserítő eredményre jutottam.
Morálisan devalválódott ország, a gátlástalanok helyezkedései, a politikai nyomulásuk és gyakran pozíció szerzésük, a perifériák növekvő lemaradása, az idősek, a kisebbségek kiszolgáltatottsága, a közép osztály lecsúszása, s a fiatalok számára az egzisztenciális reménytelenség.
Másrészről a mentalista változás, az értékek átértékelése, a pénz és a hatalom imádása, a abszolutizálása. Igen, a minden áron való megszerzésük, eszközökben nem válogatva. Aki nem elég törtető, kitartóan nem eléggé gáncsoskodó avagy feleslegesen lelkiző, esetleg indokolatlanul empatikus, semmire sem viszi. Ez a jelen s ezt a jövőt látják és tapasztalják az odafigyelők, a tisztességesek.
Most a választások után minden érintett, az elit tagjai s az ígéretekben gazdag jelöltek megszelídültek. A választókat megszerették, időlegesen megbecsülik bár manipulálják, mert úgy gondolják, hogy a cél szentesíti az eszközöket. A szavak úgyis elszállnak, az ígéretek vagy meg vagy sohasem valósulnak meg?!
Remélem pesszimizmusom a sajátom, tévedek, egy új, szebb, igazságosabb világ lesz a választások után. Bízom polgártársaim józan és korrekt ítélő képességében. Olyan képviselőket választottak, akikre majd felnézhetnek, akik példaképeik lehetnek. Ígéreteiket tisztességesen meg is valósítják?!
Dr. Salamon Sándor
Kisvárda
Őszintén a választások előtt
2014. 04. 01.07:12:10
Én úgy gondolom, hogy napjaink egoista és individualista világában is kellenek önzetlen, a közösségért, embertársaikért tenni akarók. Ennek szellemében adom közre gondolataimat.
Vallomás
Az Ember ha egyszer él, akkor valamiben hisz is! Ha nem hinné, hogy valamiért élnie kell, akkor csak vegetálna, s létezése pusztán ösztönös, felesleges és véletlenszerű lenne.
Hiszek abban, hogy élni érdemes, mert vannak értelmes, tisztességes céljaim. Egyenes gerincű maradtam mindig és mindenkor, politikailag becsületes és nem napraforgó; önzetlen és segítőkész.
Hiszek magamban és egy tisztességes világban, a szívből jövő megbocsátásban, a reményt adó szeretetben, és a nem manipulált tudásban.
Hiszek a becsületes harcban és az ész erejében, az elvakultak elleni sikeres küzdelemben, a fanatikusok meggyőzhetésében.
Vallom azt a bölcsességet is, hogy azok járnak a helyes úton, akik nem rombolni akarnak, hanem józanul építeni. Az erőseké a múlt, a bátraké a jövő. Nem ellenfelek vagy ellenségek, hanem egymás „testvérei ”és segítői, a józanság építőmesterei.
Hiszek a testvériségben! Gondoljunk csak arra, hogy a színek együtt adják a képet, s a hangok harmóniája a dallamot. Javaslom, a nemzetek ne a múltban nosztalgiázzanak, vádaskodjanak, hanem az elnyomás, a rombolás szelleme ellen harcoljanak. A kapott leckék nem voltak elegendőek? Hiba lenne másokat vádolni és provokálni azzal, amit magunknak sem kívánunk!
Hiszek a művészetben! Ajtót nyit a világra, és elmozdít a holtpontokról. Hiszek benne, ha nem rabja a politikának, az álkultúrának és a demagógiának.
Hiszek az alkotásban! Abban, amelyik a vallástól, a hittől, bőrszíntől és szociális helyzettől függetlenül mindenkié, és így nem kirekesztő, kisajátító és öncélú.
Hiszek a tisztességes munkában! Sokszor fárasztó és küzdelmes, amikor az „anyag ellenáll” gyarlóságaimnak. A csüggedés nehézségei és az indulatok azonban hozzátartoznak az élet „szépségeihez”. Hasonlatosak mint a harc és a szenvedés párhuzamossága, érdekeink és céljaink rapszódiája.
Hiszek a békében, a szépséget szülő harmóniában, és így a szeretetben, egyetértésben, remélve, hogy talán nm lehetetlen, elérhetetlen.
Orvosként különösen hiszek és bízom az emberekben! Én is el-elfáradok, és úgy érzem, hitem néha-néha elhagy, és erőm is meg-megtörik. Ekkor szívemre hallgatok, talpra állok, és ismét segíteni akarok.
Fülembe csengnek Babits Mihály szavai: „örökké és a felhők mögött”, s utamon továbbhaladok.
Dr. Salamon Sándor
Lácacséke
Esélyegyenlőség (nélkül)
2014. 03. 14. 08:27:56
A politikai elit gátlástalanjainak és a kiszolgálóik egoizmusát különösen a perifériákon érezzük meg. Van bátorságuk lehetőségekről nyilatkozni, amikor nemegyszer az esélyegyenlőtlenséget elősegítők voltak. Nyilván sohasem éltek hátrányos helyzetű régiókban. Így nem tapasztalhatták a növekvő munkanélküliség következményeit sem. Nem ismerik az éhezést, a nyomort vagy az aszocializálódást s ezek medicinális hatásait. Nem gondolnak az „elfelejtett térségek” elöregedésére, várható elnéptelenedésükre.
A jószándékúak, az oktatás- és az egészségügy valódi felzárkóztatását akarók tényismerete is hiányos. Onnan fentről egészen másként látszik az idősek, gyerekek vagy a romák ellehetetlenülése, kiszolgáltatottsága. Vajon megértették-e az (is), hogy miért menekül el vidékről az értelmiség? Ismerik-e az elszegényedők, az esélytelenek országát? Gondolnak- e és cselekednek-e a szenvedést vállaló vagy cselédsorba taszított honfitársaikért?
Mondhatják, hogy itt is érvényes a szólás szabadsága! Igaz, ma már lehet véleményt nyilvánítani. Szabad, de vajon célszerű –e? Az egzisztenciális bizonytalanság, a kritizáltak gáncsoskodása óvatosságra int. Így számtalan példánk van, és sajnos lesz is a regionális hatalmat kisajátítók, abszolutizálók gátlástalanságára. Visszaélnek a joggal, a liberalizmussal.
Sajnos, megosztottságunkat magunknak is köszönhetjük. Védtelenségünk következtében kihasználhatók és kijátszhatók lettünk. Úgy érzem, hogy sokszor csak megtűrnek és elviselnek számosunkat, s félek, hogy idővel az alapvető emberi jogainkról is csak álmodozhatunk. Egyre drágább ellátás, rosszabbodó népegészségügyi paraméterek, inkollegialitás, marginalizálódott érdekérvényesítés, s nem utolsósorban romló kommunikációs kapcsolat a médiával és a betegekkel. Vajon hova fog ez vezetni? Az eddig esélyesek is esélytelenné válnak? Mi lesz, ha a perifériákon élők tömegesen feladják? Kapkodás, mint olyan sokszor? Esetleg magyarázkodások, bűnbakkeresések?
Az ország keleti peremén, a koldus Bodrogköz legszélén lehet, hogy tisztábban látok? Tapasztalatom, hogy mi, az egészségügy napszámosai az erőnk végén járunk. Tartalékaink elfogytak, lehetőségeink beszűkültek, reményeink fogyatkoztak, csak betegeink gyarapodnak.
Tisztelt illetékesek, szavak és ígéretek helyett cselekedjetek, reánk is jobban figyeljetek!
Az egészségügy gyógyulása az elfelejtett Magyarország-részek felzárkóztatása rajtunk is múlik. Tisztességesen finanszírozott központi ügyeletek, kiegészítő önkormányzati támogatások és más, a felzárkóztatást segítő szellemi, erkölcsi, anyagi források szükségesek.
Mi is mérlegelünk és a döntésektől függően választunk! Maradunk vagy megyünk. Oda, ahol esélyegyenlőségre számíthatunk.
Dr. Salamon Sándor
Lácacséke
Pünkösdi levél a "Bodrogközi Népköztársaságból"!
2013. 05. 15.14:33:00
Egyes illetékes polgármesterek szerint itt minden tökéletesen és példamutatóan működik (régen voltak a háziorvosoknál?). Gondolom az előzőekből adódik, hogy több mint tíz millió forintos adósságot halmoztak fel a Karcsai ügyeletnél, ami természetesen a megszüntetést eredményezte. Természetesen felelősök nincsenek, a megoldást úgy gondolják, hogy a Cigándi ügyelet oldja meg a sürgősségi alapellátást. Félek, hogy belátható időn belül ennek a finanszírozása sem lesz biztosítva, az egyes elvtársak hisznek abban, majd ingyen és bérmentve azaz társadalmi munkában, hivatás tudatból fogunk gyógyítani.
Érdekes módon(?) a terület ellátásáért felelős Cigándi szakrendelő sem áll a helyzet magaslatán, bizonytalan a szakrendelést ellátó orvos létszám, gondolom azért, mert nem megfelelő az anyagi motiváció, az ellátás szervezés, a betegek vizsgálatra való eljuttatásának a megoldása.
Sajnos a labor háttér sem megfelelő, a Sátoraljaújhelyi Kórház anyagi gondjai miatt (ide tartozik szakmailag a Cigándi Szakrendelő), nem biztosított egyes vizsgálatokhoz a szükséges teszt anyag.
"Egyébként minden szép és jó, példa mutató", csak azok a rosszindulatúak, akik a betegek érdekeit tartják fontosnak, mert úgy gondolják ez is feladata lenne a megválasztott tisztségviselőknek. Most Pünkösd előtt próbálok keresztény hitükre és lelki ismeretükre hatni. Lehet, hogy örök optimista maradok, de itt egy reménytelen helyzetű kis térségben különösen fontosak az igaz mondók, a hitelesek.
Dr. Salamon Sándor
Gondolatok a XXII. Országos Gyűlésünk után
2013. 04. 17.13:15:35
Sokan voltunk de mégsem elegen és viszonylag kevesen a fiatalok. A vezetőség számára tanulság, hogy meg kell győzzük fiatal kollégáinkat: célszerű és szükséges a FAKOOSZ-ba való belépés. Aki figyelemmel kíséri a FAKOOSZ honlapját, részletesen megismerheti a kongresszus és az előzetes tárgyalások eredményességét. A szakmapolitika és a FAKOOSZ konstruktívan áll hozzá az alapellátás körülményeinek a javításához, lemaradt béreink és más járandóságaink rendezéséhez, figyelembe véve az ország jelenlegi gazdasági helyzetét is.
A döntéshozók is tisztában vannak azzal, hogy a magyar társadalom más értelmiségi rétegeihez, az elvégzett munka mennyiségéhez, annak munka kockázatához, a szakmai felelősséghez viszonyítva alacsony a társadalmi és anyagi megbecsülésünk. Sajnos a beteg-útszervezés a szakrendelői és kórházi együttműködés hiányosságai miatt nem tudta teljesen teljesíteni az elvárásokat (hiányos visszajelzések, a számítógépes rendszerek összekapcsolódásának hiányai következtében). A szakmai kollégiumoknak egyértelműen definiálni kell az alapellátás kötelezettségeit és a mindenkit megillető alapcsomagból adódó kötelességeinket. Ez különösen az alapellátási ügyeletben okoz felesleges igénybevételeket.
Szükségesnek tartom, hogy az alapellátó feladatokat jogilag egyértelműen értelmezhetően és végrehajthatóan illesszük be a gazdaságba, az egészségügyi intézményrendszerbe. A háziorvosok vállalkozók, ami a kötelezettségeiket és anyagi, egzisztenciális kockázatukat, vállalásukat illeti (amiért teljes vagyonukkal felelnek), a finanszírozásuk viszont közfinanszírozás. A kockázati elem, a befektetés megvalósul, az elvárás a finanszírozó OEP részről viszont az, hogy non-profit vállalkozásként működjünk, míg az adóhivatal minél több bevételt vár tőlünk(is). Az államhatalom ezen két ágának egymásnak homlokegyenest ellentmondó elvárásai között őrlődünk évek óta, reálértéken csökkenő finanszírozás mellett.
Elgondolkodtató az is, hogy a "Visegrádi Országok" közül Magyarország fordít a legkevesebbet az egészségügyi ellátásra és prevencióra. 2012-ben az Egészségbiztosítási Alap a "Háziorvosi ellátásra és ügyeletre" mindösszesen 81 115,5 millió forint tervezett, ami egy lakosra számítva évi 24 8111,59 Ft-ot jelentett.( Havonta 676 Ft.-ot, két kg közepes minőségű kenyér árát.)
Korábban is hangsúlyoztam, hogy az egészségügy - hasonlóan az oktatáshoz - stratégiai ágazat, azaz nem pénzügyi kérdés a finanszírozása. Folyamatos alulfinanszírozottságból adódó kudarcai irreverzibilisek, melyek szembe mennek hazánk alapvető érdekeivel. Az alapellátás viszonylag kis anyagi ráfordítással ezen gyorsan és sikeresen segíteni tud. Remélem belátható időn belül megtörténnek a gyakorlati lépések, amelyhez szükséges valamennyi orvos szervezet és a politikai döntést hozók együttműködése.
Lácacséke, 2013. április 17.
Dr. Salamon Sándor
Hitetlen Tamás gondolatai az alapellátásról.
2013. 04. 08.12:42:46
Nem látom a valóságos anyagi fedezetet az alapellátás "balkanizálódó" finanszírozásának a megváltoztatásához, amin nem is csodálkozok, mert az egészségügyben még mindig a 25 évvel ezelőtt megszűnt rendszerváltás maradványai elő-elő bukkannak. Mindenkinek ingyenes ellátás lehetőleg "Svájci színvonalon", de az igénybe vevők nagy részének együttműködési készsége minimális. Hiányzik az egészségügyi kultúrájuk és hasonlóan a munkához való hozzáálláshoz, sehogy sem tesznek meg szinte semmit egészségük védelmében.
Az ügyeletek finanszírozása nem egységesített, nem arányos az elvégzett munka mennyiségével és minőségével. A fenntartó Önkormányzatok számára sok esetben csak nyűg, legszívesebben ingyen túl munkára köteleznének minket. Az ÁNTSZ-re nem számíthatunk kivéve akkor, ha büntetni akarnak. Már megkezdődött az alapellátás összeomlása különösen a perifériákban és a halmozottan hátrányos térségben. A kollégák nagy része betegebb, mint a betegeik, csak hivatás tudatból dolgoznak amíg el nem haláloznak. Közismert az is, hogy az alapellátók átlag életkora magas, sokan nem érik el az igen alacsony magyar átlag életkort sem; nem tengődhetnek "filléres nyugdíjukból".
A jó Isten legyen velünk, mert ugyan meghallgatnak az illetékesek, tárgyalgatnak is; de állítólagos forrás hiányukra hivatkozva csak részlegesen tudják vagy akarják korrigálni nyomorúságunkat. Ők is Én is tudom, hogy a hiányzó anyagiak pótolhatók lennének az indokolatlan bevételek költségtérítéséből, ami elvárható lenne egy valóságos kapitalista országban.
A kongresszus előtt nem akarok "vész madár lenni", remélem valamilyen mértékben sikeresek leszünk, de valóságos áttörést, megértést, egyértelmű biztonságot a szakma politikától nem várok. Úgy vagyok ezzel, mint "Szent Tamás", a gyakorlatban kell tapasztalnom a változásokat, akkor fogok a hitegetőknek hinni.
Lácacséke, 2013.április 08.
Dr. Salamon Sándor
Lácacséke
SZÁMVETÉS
2013. 03. 25.11:24:11
Régen terveztem már, hogy szembe nézek orvosi- emberi gyarlóságaimmal. Szívműtétem után hónapoknak kellet eltelnie érzelem mentesen, hogy számvetést csináljak. Rehabilitációm után a kezelő orvosaim a lelkemre kötötték: amennyire lehet vigyázzak magamra. Én meg is fogadtam, de az élet közbe szólt, betegeskedő kollégáimat helyettesítenem kell, sokszor akkor is amikor sem fizikai erőm, sem lelki állapotom ezt nem javasolja. Tudom, hogy a XXII. kongresszus elő készítésében aktívabban kellet volna részt venni, de aki hasonló betegségben már szenvedett biztos meg fog érteni.
A betegeimmel szembeni kötelesség tudat vallási és orvosi hitem ad akkor is erőt, amikor már feladnám. Úgy gondolom, hogy az elmúlt években elvégzett:
közösségi munkám,
írásaim,
előadásaim,
magukért beszélnek.
Visszatekintve: számtalan javaslatom megvalósulásával találkozhattam, még ha átdolgozott formában is. Remélem a javuló gazdasági helyzet, az orvos szervezetek és így a FAKOOSZ kompromisszum-készsége, türelme és a fiatalok lendületessége eredményes lesz. Ehhez kívánok valamennyiünknek jó egészséget, kitartást. Remélem, még megélem, hogy kitüntetés, kiválasztottság lesz háziorvosnak lenni Magyarországon.
2013.03.20. Dr. Salamon Sándor
Lácacséke
MINŐSÉGÜGYI SZEMPONTOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN ÉS A BIZTOSÍTÁSI RENDSZEREKBEN
2012.06.05.15:09:30
EGÉSZSÉGÜGY VAGY BETEGSÉGÜGY?
A közelmúltban végzett gerontológiai felmérések szerint a 65 éven felüliek mortalitását 20-25%-ban genetikai,23-25%-ban környezeti ártalmak,35-40%-ban az életmód és 18-20%-ban az egészségügyi rendszer határozza meg. Egészségi állapot javítás az előzőekből adódóan, életmód és környezeti tényezők javításával érhető el.
Sajnos, a jelenlegi ellátórendszer elsősorban a fizikai állapotunkra figyel, elhanyagolja a fizikai- szellemi- értelmi- érzelmi harmóniát. A teljességet, az „egészséget” szétválasztó egészségügy ezért válik betegségüggyé. Elfelejtődik, hogy belső harmóniánk nem megteremthető a társadalmi, gazdasági és természeti környezet egészsége nélkül. A megelőzés helyett a betegségkövetés a jellemző, a gyógyító orvoslás.
Ebből adódik, hogy betegségmegelőzési programok hiányában pazarló módon, a társadalombiztosítási kiadások egy beteg társadalom kiadásait igyekeznek fizetni. Forráshiány miatt, így már nincs elegendő forrás a betegségmegelőzésre, s a környezeti ártalmak csökkentésére. Másrészről a diagnosztikai, a gyógyszer és más költségek pl. energia, élelmiszer, stb. is folyamatosan nő, finanszírozást befolyásoló.( Az erre ráépült intézmények profitszerzési érdekeinek ez felel meg, ezért konzerválni akarják!) A TB rendszere így maga is kényszerpályán mozog, rossz érdekeltségeket teremt, maga is a betegségügyet szolgálja. Ezt csak a prevencióra való szemléletváltás, gyakorlat szűntetheti meg. Ehhez viszont szakmapolitikai szándék szükséges, azaz az egészségügy ne csak költségvetési kérdés maradjon. A helyzetet rontja az elöregedés, a csökkenő foglalkoztatás, a csökkenő gyerekvállalási kedv, a halmozódó szociális problémák.
Ne felejtsük el azt sem, hogy nemcsak azért kevés az egészségesen munkában eltöltött idő, mert nincs elég munkahely, vagy az emberek nem szeretnek dolgozni, hanem azért is, mert betegebbek. Úgy gondolom, az eddigi intézményközpontú gondolkodást betegközpontú ellátásnak kellene felváltani, hiszen a környezeti hatások, állapotváltozások elszenvedője az ember. Erre jellemző példák az éghajlatváltozás következményei, az időjárási események számának növekedésével arányosan gyakoribbak az un. „frontbetegségek”, különösen a krónikus betegségekben szenvedőknél és az időseknél stb.
Másrészről a globalizáció megváltoztatta a betegségspektrumokat is. A biológiai kórokozók szerepe csökkent, az étkezési deviációké és a mozgáshiányé megnőtt. A társadalmi, gazdasági helyzet összefüggését az egészséggel az un. deprivációs index mutatja meg, ami minőségi mutatókat használ. Így figyelembe veszi a jövedelmi viszonyokat, az iskolázottságot, a munkanélküliséget, a nagycsaládosok és a gyereküket egyedül nevelők arányát, a lakósűrűséget, a 100 főre jutó személyautók számát. 15-64 éves kor között emelkedik a korai halálozás, a korral arányosan de nem szignifikánsan. Közismert, hogy a jólét súlyfelesleggel járhat, a 45 éves férfiak harmadánál, és különösen a nőknél hazánkban. (Sajnos évtizedek óta, emelkedő tendenciával) Súlyosbítja a helyzetet a mértéktelen dohányzás, drog és alkoholfogyasztás, de az indokolatlan gyógyszerfogyasztás is.
Az alábbiakban az „egészségügy-betegségügy” kérdésére keresem a válaszokat . Ezek a következők a véleményem szerint:
- Az egészségügy elsősorban megelőzés és csak másodsorban, szükségből „legyen betegségügy”.
- A TB rendszerében úgy gondolom, a biztosított és az egészségmegőrző között létrejövö szerződésben kellene gondolkodni, ez lehetne a hosszútávú stratégiánk.
- Át kell alakítani az oktatási és érdekeltségi viszonyokat. Az orvosnak az egészségmegőrzésben kellene érdekeltnek lenni, juttatásai ettől függjenek. Értékelni kell az említettek mellett , a gyógyítók holisztikus gyakorlatát is.
- Új mutatók kidolgozása szükséges, mert a GDP-vel nem mérhető az életszínvonal! Az anyagi javak imádása helyett, helyükre kell kerülni más értékeknek is. Így az egészségnek, a biztonságnak, a szeretetnek és a természetets környezetnek.
- A közgazdaságtannak, teljesen új alapokról kell elindulnia. A gazdasági fenntarthatóság domináljon az uralkodó pénzcentrikusság helyett. Az utóbbi számos tényezőtől függ, amiket sajnos eddig nem mértek.
GONDOLATOK AZ ÚJ MUTATÓK SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL
2008-ban Franciaországban a köztársasági elnök felkérésére Joseph Stiglitz vezetésével a CMEPSP, Gazdasági Teljesítmény és Társadalmi Haladás mérésével foglalkozó Bizottság átvizsgálta a gazdasági teljesítmény és a társadalmi haladás mutatóinak összefüggését.Keresték a társadalmi fejlődést előmozdító indikátorokat, értékelték az alternatív mérési módszereket és ajánlásokat dolgoztak ki.
Nehezítette a helyzetet, hogy a jelentés készítése alatt következett be a gazdasági válság.Ez is arra utalt, hogy a reformokat a tervezettnél gyorsabban kell megvalósítani.Reális képeket kell kialakítani az eladósodás mértékéről és a várható gazdasági teljesítményről az egészségügyben is.
A jelentés hangsúlyos mondanivalója az volt, hogy a megfelelő értékrendszerek kialakításához, a gazdasági termelésről a lakosság jólétére, egészségi állapotára kell helyezni a hangsúlyt és ezt a fenntarthatóság tükrében kell értékelni.
ÉLETMINŐSÉG ÉS EGÉSZSÉG
Az egészség az életünk tartalmát és minőségét meghatározó alapvető tényező. Nélküle a többi összetevő elveszti az értelmét. Sajnos jóval többet tudunk az egészségügy költségeiről és az ellátott betegek számáról, mint az ellátás hatásairól és általában a lakosság egészségi állapotáról. Ne felejtsük el azt sem, hogy az egészség hatással van mind az élettartamra, mind az élet minőségére. Az utóbbi mérése részleges, hiányos. Az egészség értékeléséhez ezért a morbiditási-mortalitási adatok egyaránt fontosak. A jelentés tizenkettő ajánlásával egy valóságosabb lehetőségre hívta fel a figyelmet.
Lácacséke, 2012. Június
Dr. Salamon Sándor
szakfőorvos-háziorvos
FAKOOSZ elnökségi tag
Szomorú tények az alapellátásban, 2012
2012.04.01.12:16:23
Közismertek a 2011-2012-ik év nem kiegyensúlyozott finanszírozási gondjai, amik a lehetőségek és az elvárások harmonizációjának megteremtés hiányából adódtak. A sikertelen egészségügyi reformkísérletet a szakmapolitika kapkodása követte az alapellátás szintjén is. Tény, hogy 2011 végén kaptunk „plusz pénzt”, de ez a valóságban a három havi kifizetések 2 havira való csökkentéséből adódtak. Mindezeket lehet a hozzá nem értők számára. vagy a médiának „eladni”, de mi sem átverhetők, sem megvehetők demagóg módon nem vagyunk.
A valóságos helyzet, ami miatt a praxisok a csőd fele tántorognak, a következőkből adódik:
- Bruttó és nettó áron csökkenő finanszírozásukból.
- Az önkormányzatok jelentős részénél a segítőkészség, a korrekt együttműködés hiányából.
- Az amortizáció figyelembevételének az elmaradásából.
- Rohamosan növekvő, nem ésszerű és sokszor bürokratikus adminisztrációs terhek növekedéséből.
- Nem megfelelően előkészített és kommunikált feladatok kampányszerű kijelöléséből, például influenza oltás stb., valamint trükkös módszerekkel az indikátor-rendszerben való elszámoltathatatlanságából (egy évnek el kell telni a két influenza oltás között az értékeléshez).
- A minőségi és mennyiségi, illetve prevenciós ellátások finanszírozásának az anomáliáiból.
- A kötelező előjegyzés és az elvárt ellátás diszharmóniájából adódó ellátási ütközésekből.
- A betegek jelentős részénél a hiányos egészségkultúrából és a nem megfelelő hozzáállásból az egészséges életmódhoz.
- A hátrányos helyzetű kistérségekben elmaradt személyi feltételek kiemelt összegű finanszírozásának hiányából.
- A továbbképzések elmaradt támogatásából, az energia, benzin, autó fenntartási költségek a praxisok jövedelméből alig-alig biztosíthatóságából.
- A sok indokolatlan hívásból (amik aszociális vagy kényelmi okokból történnek) és a betegek, a hozzátartozók gyakran kriminális viselkedéséből, valamint a részleges jogi, hatósági védelem hiányából.
- Az alacsony ügyeleti díjakból, a fix praxis díjból, a csökkent értékű kártyapénzből. Hátrányos az is, hogy nem biztosított az elvárható pihenés, a regenerálódás, a továbbképzés ideje sem. A kollégák nagy számban azért vállalnak ügyeletet erőn felül is, mert különben a praxisuk csődbe mennének, és a családjuk földönfutóvá válna.
- Számtalan esetben előfordult, hogy az ügyeleti ellátás munkadíja hónapokat késett, mert nincsenek jogi eszközeink ennek a kikényszerítésére, nem számíthatunk az ÁNTSZ-re és a szakmapolitika segítségére sem.
- Úgy gondolom, hogy az előrelépés lényeges feltétele a fianszírozás jelentős javítása mellett az illetékesek részéről a morális megbecsülésünk javítása is.
Sajnos ott tartunk, hogy a különösen nehéz helyzetű, hátrányos területen levő praxisokban nem lesz rövidesen ellátó, és rövid időn belül az ország számos alapellátási ügyeletét sem tudjuk működtetni az alulfinanszírozottság miatt. Amennyiben a fiatalok újabb csoportjai külföldön fognak munkát vállalni, az alapellátás, ami a véleményem szerint az „egészségügy házának az alapja” részlegesen megszűnik, diszkriminálva az érintett területek betegeit. A felelősség nem a miénk, hanem a döntéshozóké, még akkor is, ha folyamatosan mellébeszélnek.
Dr. Salamon Sándor
Bodrogköz
Kevés a felismerés
2012.03.05.09:52:53
Itt éltünk, vegetáltunk, húztuk az időt és reformokról álmodoztunk. Elhittük, hogy mindent megkaphatunk, élvezhetjük a hitelekre alapozott jólétet, ki és felhasználhatjuk az állam önzetlen javait, csak ne kelljen mindezekért áldozatokat hoznunk. Irigyeltük a meggazdagodottakat, a pozíciókat megszerzőket, a gátlástalanokat, a politikai mamelukokat. Másrészről haragudtunk is rájuk,mert tudtuk, hogy félreinformálnak minket, „aprópénzen megvásárolnak” sokunkat. Kevesen voltunk, akik észrevettük, hogy emberi motivációink, magatartásformáink elkorcsosultak. Megszűnt vidéken is a szívélyes, meleg emberszeretet, a megbízhatóság és az önzetlenség. Kevesen maradtak az egyenes gerincűek, a valóságos értékű kapcsolatokat ápolók, az érzelmi elsivárosodásnak ellentmondók, ellenállók.
Vajon mi okozta sokunk emberségének az elvesztését, a hitünknek és a szabadságunknak a kiárusítását? Úgy gondolom, hogy „követték a világdivatot a felebaráti szeretet kiárusításában”, a ne keveredj bele elvét, a vágyak azonnali kielégítésének a kapzsi gyakorlatát. Sokan felelőtlenül és a lelkiismeret gátjait félredobva törtettek előre, honfitársaikat ki- és felhasználva egoistán.
Közismert, hogy a „homo homini lupus”: az ember az embernek a farkasa, a saját fajának a legveszélyesebb, legönzőbb ellensége. Sokan csak azt tekintik értéknek, ami a kíméletlen konkurenciaharcban alkalmas arra, hogy embertársai „elé-, feléemelje”. „ A cél szentesíti az eszközeinket” , vallják, gyakorolják, életfilozófiájukká és egyúttal szellemi-lelki nihilizmusuk formálójává vált. Nem akarták megérteni, nem akarják elfogadni, hogy a pénz, az idő, a hatalom önmagukban nem értékek, csak öncélú eszközök, lehetőségek. Nem tudtak, nem akarnak változtatni a testüket-lelküket deformáló birtoklásvágyon, rangkórságon. Valószínüleg azért sem, mert félnek a külsőségek sznobizmusától, nem akarnak lemaradni a versenyben, inkább kockáztatnak, felvállalják az embertelen döntéseket is. Rettegnek a magányosságtól, az önvizsgálatoktól, az önmegfigyeléstől, és nem utolsó sorban a társadalmi kritikától.Alkalmanként agresszívek, kriminálisan viselkedők, a szolidaritás minden formájától elzárkózók. Életvitelük példája az elmúlt években számos honfitársam számára követendővé vált, aminek következtében „ érzelmi fagyhalál állapotába jutott hazánk”.
A gondjaink egyike, hogy az egyénnel szembeni emberiességi követelmények szembekerültek egy depressziós társadalom hangadóinak az álérdekeivel. Legsúlyosabb esetekben ez önbíráskodásokhoz is vezetett, mert elfelejtődött a kulturális együttélés előfeltétele, hogy uralkodni tudjunk ösztöneinken, rendelkezzünk önuralommal és felelősségtudattal. Elfelejtkeztünk arról, hogy a bűnbakkeresés mindig saját kudarcainkból adódik, aszociális és jogellenes, a társadalmi együttélés szabályainak felmondásából adódó. Meg kell tanulnunk összekapcsolni az egyénnel szembeni humanitást a társadalom érdekeivel, csak így lehetséges a társadalmi devianciák meggyógyítása. Új, hiteles normákra, célokra van szükségünk, amelyek nem elválasztanak, hanem összekötnek.
Leromboltuk a tradíciókat, elfelejtettük kulturális-morális örökségünket, vagy saját szájunk íze szerint átalakítottuk. Tapasztaltuk, hogy „ a nagyképű felvilágosodottak” milyen kultúrát, milyen demoralizáló célokat kívántak velünk elfogadtatni, csak racionális alapon az érzelmek kizárásával. Ma már tudjuk, hogy ez csak látszatfejlődést eredményezhetett, feltűnő- bizarr eredményekkel, divathullámokkal. Biztos vagyok benne, hogy mindezek könnyen felejthetők. Most, a választások után ki merjük és akarjuk mondani, hogy a rendszerváltással kialakult lehetőségeinkkel nem megfelelően éltünk, visszaéltünk. A következmények tragikusak , egy gazdasági- szellemi- morális és kulturális Mohács felé haladtunk. Kevés az, ha ezt felismertük! Időnk vészesen elfogyott, így azonnal cselekednünk kell, mert ismételten Európa perifériájára kerülhetünk. A valós veszély összefogásra, tartásra, és önzetlen hazafiságra motiválja a tisztességeseket.
Dr. Salamon Sándor
Lácacséke
Hozzászólás a FAKOOSZ-fórumban - regisztráció után
ÁLMODOZÓ HÁZIORVOSOK
2012.02.14.12:47:42
A bértárgyalásokról
KARÁCSONYI LEVÉL
2011.12.15.12:23:53
ÉRTESÍTÉS
2011.11.24.17:46:21
Ikt. szám: 41/2011
Alulírott, de itt is megnevezett Dr. Salamon Sándor, ügyeletvezető orvos, a megjelölt illetékeseket értesíti, hogy amennyiben a Karcsai Ügyeletben résztvevők ( orvosok, ápolónők) elmaradt ügyeleti díjai nem kerülnek kifizetésre 2011. december elejével,felelőtlenség lenne felvállalni, a Bodrogközi Kistérségi ügyelet vezetését.
A felelős önkormányzatok nem tartották be a szerződésben foglaltakat, így a Polgári Törvénykönyv hatályos szabályai szerint, a 30 napos felmondási időt betartva, a szerződés felbontható. Hivatkozok a Karcsai Ügyelet számára segítséget nyújtó a Cigándi Ügyeletben résztvevő orvosok írásbeli nyilatkozatára is.
Illetékes Polgármesterek felelőtlenségei miatt így várható, hogy a Bodrogközi Kistérség területén nem lesz biztosítva az Alapellátási Ügyelet, amiért a felelősség nem az ügyeletben résztvevő orvosokat és ápolónőket terheli ( hónapok óta elmaradtak az ügyeleti díjak kifizetései a karcsai ellátási területen).
Megjegyezni kívánom, hogy a felelős önkormányzatok előre megfontolt szándékkal, nem megfelelő hozzáállással folyamatosan veszélyeztetik választópolgáraik egészségi állapotát az ügyeleti időszakban Karcsa ellátási területén.
Természetesen rendezett viszonyok között nem bontom fel a szerződésemet, és vállalom a betegek és a kolleganők, kollégák érdekében az ügyeleti ellátás megszervezését, színvonalas fenntartását.
Kapják:
BTKT Cigánd Gál Zoltán
Karcsa önkormányzata ( Dakos János Polgármester, Stumpf Attila Jegyző )
Dr. Borbély Zsuzsanna ÁNTSZ Szerencs
Oláh Krisztián Polgármester, BTKT elnöke
Dr. Angyal Angéla háziorvos Zemplénagárd
Dr. Holhos Mária háziorvos Cigánd
Dr. Bodó Katalin háziorvos Tiszakarád
Dr. Salamon Sándor háziorvos, szak főorvos
2011. 11. 24. Lácacséke
Dr. Salamon Sándor háziorvos, szak főorvos
ÉRTESÍTÉS
ELŐZETES SZÁNDÉKNYILATKOZAT
2011.11.24.17:34:54
Alulírott, de itt is megnevezett háziorvosok, Dr. Angyal Angéla, Dr. Horhos Mária, Dr. Bodó Katalin, Dr. Salamon Sándor az ÁNTSZ mellett szerződést kötöttek a Karcsai Alapellátásban való részvételre. Nevezettek a szerződésben foglaltaknak eddig és a decemberi ügyeletben megjelölteknek megfelelően 2012. január 2-ig biztosítani kívánják vállalásaikat.
Tekintettel arra, hogy más ügyeletben résztvevő háziorvosokhoz és ápolónőkhöz hasonlóan nem történik meg az ügyeleti díjak rendezése, csak ígéreteket kapnak, fenntartják azt a törvényes jogukat, hogy 2012.január 2-a után, amennyiben valóságos ügyeleti díj nem rendeződik, nem kívánnak részt venni a Karcsai Ügyelet munkájában.
A Polgári Törvénykönyv szabályozása szerint a szerződő felekre egyformán érvényesek a szerződésben foglaltak teljesítése. Tekintettel arra, hogy a megbízók a szerződésben a fentiek alapján nem tesznek eleget, a változás elmaradása esetén, a szerződést felmondják, de betartják a szerződés felbontásának 30 napos határidejét.
Természetesen, amennyiben rendeződtek az elmaradtak, nem zárkózunk el a részvételtől, amennyiben erre írásbeli garanciákat kapunk.
Dr. Angyal Angéla háziorvos Zemplénagárd
Dr. Horhos Mária háziorvos Cigánd
Dr. Bodó Katalin háziorvos Tiszakarád
Dr. Salamon Sándor háziorvos Lácacséke
Kapják:
BTKT Gál Zoltán Kistérség vezető
Karcsa önkormányzata
( Dakos János Polgármester, Stumpf Attila Jegyző Úr)
Dr. Borbély Zsuzsanna ÁNTSZ Szerencs
Oláh Krisztián Polgármester BTKT elnöke
Irattár
NÉZZÜNK SZEMBE A VALÓSÁGGAL!
AZ ALAPELLÁTÁS HELYZETE ÉS KILÁTÁSTALANSÁGAI
2011.11.07.20:08:10
Hangzatos szakmapolitikai ígéretek , bejelentések a praxisalapról, a minőség alapú finanszírozásról ( új indikátor rendszer) az úgynevezett chips- adóból az egészségügy részére való juttatásokról, a rezidensek állítólagos megbecsüléséről ( a plusz 100 ezer forint) a kommunikációban kiválóan alkalmasak az állampolgárok megtévesztésére. Úgy tűnik, hogy az illetékesek lázas szakmai tevékenységet folytatnak valamennyiünk érdekében.
Kedves barátaim, kollégáim nézzünk szembe a valósággal! A praxisalap csak akkor tudja betölteni a valóságos funkcióját, ha a vevő mellett az eladó is a tulajdona után ( , ami a félreértések elkerülése végett soha sem volt az önkormányzatoké) megkapja egyben, vagy életjáradék formájában az őt megillető összeget. Az igazságosság azt kívánja, hogy a perifériákon, a rosszabb helyeken levő praxistulajdonosok is jogosan tarthassanak igényt erre. Ez úgy valósítható meg, hogy a praxisalap ( praxiskezelő) az egy éves MEP (REP ) finanszírozást veszi alapul.
A chips - adókból származó bevételeket egy részét az államadósság csökkentésére kell fordítani, másik részét (legalább 50%- át) az egészségügyi dolgozók bérrendezésére. Ha ez megvalósul, elvárható prevenciós tevékenységük mennyiségi- minőségi javulása.
A rezidenseknek juttatott plusz jövedelem jó szándékot tükröz, de kevés és diszkriminatív. Nem valamennyiük számára képvisel lehetőséget, megosztottságot eredményez.
Én úgy gondolom, hogy az alapellátás problémáinak a meghagyása önkormányzati szinten arról szól, hogy a szakmapolitikai vezetés meg kíván szabadulni a mindennapi gondok kezelésétől. Vannak ugyan jelzések, amelyek ezt cáfolni igyekeznek, de a tények másról szólnak. Így mindennapos vis- maior helyzetek adódnak abból, hogy az önkormányzatok forrás hiányukra hivatkozva, nem biztosítják a szükséges összegeket. Az nem elvárható, hogy hónapokon keresztül orvosok, nővérek, szakdolgozók ingyen dolgozzanak. Rövidesen tömegesen fogják megtagadni a munkát ( mert úgy gondolják, hogy " a kötelező társadalmi munka a kommunista országokban előírás" ) . A hivatás tudatunkkal, a szakma és ember szeretetünkkel folyamatosan visszaélnek számosan az önkormányzatok közül, amit a szakmapolitika hallgatólagosan tudomásul vesz. Az évek alatt már megszoktuk, hogy a politika az egészségügyben dolgozókat már alig veszi emberszámba, kihasználja, és az "ország szinte valamennyi bajáért minket (és egyes értelmiségi csoportokat, hivatásokat) tesz felelőssé" . Könnyen megtehette és megteheti, mert a média elbúvárosodásával, kézi vezérlésével mindig talált, mindenre hajló, befolyásolható "tollforgatókat" .
2011. év végén itt tartunk, és reményeim szerint a jövő év sem lesz könnyebb és szemléletben, gyakorlatban másabb.
Tisztelt honfitársaim, barátaim és ellenségeim egyaránt fel kell készülnünk a kilátástalanságra, mert úgy gondolom, hogy az egészségügy nem lesz belátható időn belül stratégiai ágazat Magyarországon.
Nem vitatom egyes intézkedések célszerűségét és ésszerűségét, de nem látom az alapgondok megoldását jelentő rendszer kiépülésének még az első jeleit sem. Tudom, hogy gondolataim nem fogják befolyásolni a döntéshozókat, nem is ez volt a jó szándékú célom, csak a figyelemfelkeltés. Másrészről vagyunk még néhányan , akik el kívánunk számolni a lelkiismeretünkkel, szeretnénk mindig nyugodtan belenézni az emberségesek tükrébe.
Dr. Salamon Sándor Bodrogköz
AZ 1956-OS FORRADALOM ÜZENETE SZÁMOMRA
TEHETETLEN ÖNKORMÁNYZATOK, LEHETETLEN GAZDÁLKODÁSSAL
KARCSAI ÜGYELET HELYZETE : AKÁR PÉLDA IS LEHETNE AZ ÖNKORMÁNYZATOK HOZZÁÁLLÁSÁRA
GONDOLATOK A KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKÍTÁSÁRÓL ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYET ÉRINTŐ HATÁSAIRÓL
2011.08.30.11:10:34
ÉN ÍGY LÁTOM
Elöljáróban annyit, egykoron az a megtiszteltetés ért, hogy két alkalommal is polgármesternek választottak, jelenleg képviselő testületi tag vagyok. Más részről, több mint 40 éve dolgozom az egészségügyben, 1986- tol az alapellátásban. Így pro- kontra látom a kölcsönhatásokat, az együttműködési lehetőségeket, máskor a gátlásos vagy gátlástalan gáncsoskodásokat. Számtalan esetben szó sincs a közös érdekek kereséséről a kölcsönösen célszerű, ésszerű egymásra utaltságról.
Most, hogy a mindennapi élet sokasodó gondjai mind a két rendszer hiányosságaira utalnak, amelyeken sürgősen változtatni kell, úgy gondoltam meg kell szólalnom. A centralizáció, az integráció nem feltétlenül politikai kategóriák. Végiggondoltan az elérendő célokat, a rendelkezésre álló eszközöket, humán erőforrásainkat, akár még sikeres is lehet. Megszünteti a „mikszáthi örökséget”, azaz a rokoni összefonódásokat, a politikai befolyásolhatóságokat, ha következetesen az értékteremtés alapján ítél. Nem az egyéni érdekazonosságokat tartja befolyásoló szempontoknak, követendőknek, hanem a mérhető teljesítményeket.
Elfogadom, hogy a rendszerek nem radikális, hanem „strukturális átalakításai” lehetnek gazdaságosak időlegesen .Másrészről funkcionálisan hosszabb távon valószínűleg a valóságos célok eltorzulnak és így eleve értelmüket vesztik. Igen, én úgy gondolom, hogy nem szüntethetők meg az elvtelenségek, az összefonódások, csak egy globális szemléleti, gyakorlati „ forradalommal!”
JAVASLAT A KÖZIGAZGATÁS VALÓSÁGOS ÁTALAKÍTÁSÁHOZ
A tanácsi rendszer „modernizált, kissé demokratikusabb magyar formája” , az önkormányzati, kistérségi, megyei rendszer elavult, a helybeli viszonyokat nem mindig figyelembe vevő. A haszon, a pozíciók élvezőinek két évtizede kiválóan alkalmas volt „a langyos vízben való pancsolásra”, az állam és az utóbbi időben az unió pénzforrásainak gátlástalan felhasználása mellett. Ésszerűtlen beruházások sajnos százmilliárdjainkat pazarolták el, a felelősök elszámoltatása nélkül. Igen, a rendszerváltás után is folytatódott az élelmesek „ügyeskedése”, a kiszolgáltatottak finomabb eszközökkel való elhallgattatása, politikai kurzusoktól függetlenül. A közös célok, hasznok közel hozták és hozzák a politikai ellenfeleket, a vitatkozás mindig csak a javak nagyságától, elosztásának mértéktelen megszerzéséből adódott. Mondjuk ki, a rendszer, az ideológia átalakult egy valóságos rendszer nélkül.
Egy új struktúrában, az említett felelőtlen személyek megvilágosodásában, megváltozásában nem hiszek. A valóságban alkalmazkodni fognak és más eszközökkel, más formában tovább fog folyni a hitelesek, egyenesek sarokba szorítása, elhallgattatása. Ez vidéken, ahol a pedagógus, az orvos, a pap, s még néhány értelmiségi maradt csak, akik veszélyesek, mert önálló kreatív gondolkodásra képesek, különösen jól érzékelhető.
A választható és alkalmazott tisztségviselők morális kiválasztása nélkül, nem látom egy új rendszer hiteles, valóságos eredményességét? Meg kell szabadulni a megélhetési képviselőktől, polgármesterektől és vazallusaiktól. Új alapokra kell helyezni a gondolkodást, gondoskodást és elvárni, követelni a lelkiismeretességet, az értékteremtő teljesítményt.
Anyagi okok és időhiány miatt, a tervezettnél hamarabb kellene elkezdeni a közigazgatás átszervezését, pazarlásainak megszüntetését. A megtakarítások egy részét a rendszerben maradók megbecsülésére kell fordítani, illetve az államadósság csökkentésére. Súlyos százmilliárdokról van szó, amelyek nagysága idővel csak nő és egy karcsúsított közigazgatási rendszer az említett javaslataimat figyelembe véve jobban meg fog felelni a XXI. század követelményeinek. Az átalakítás sokak érdekeit fogja sérteni, de az ország javát szolgálja majd.
„HALDOKLÓ EGÉSZSÉGÜGYÜNK” MEGMENTÉSÉRŐL
Kétségtelenül nehéz gazdasági helyzetünket figyelembe véve úgy gondolom, hogy vannak stratégiai ágazatok és ilyen az egészségügy is. Az egészségügyi ellátás állami felügyelete egy minőségileg emberibb hivatalnok rendszer által legyen folyamatosan kontrollált. Én az alapellátást, azaz a praxisokat és a sürgősségi alapellátási ügyeleteket is állami ellenőrzés alá helyezném. Így biztosítható lenne az egységes megítélés, a biztos finanszírozás és az illetékes szakmai szervezetekkel együtt működve a folyamatos kontroll. Érthetetlen számomra az is, hogy az alapellátás nem minőségbiztosított, az ígéretek ellenére nem valósult meg a praxisalap. Sajnos morálisan és anyagilag alábecsült, ezek a tények igazak a rezidensek, a szakorvosok, szakápolók, mentősök, stb. helyzetére is.
Most amikor kényszerhelyzetbe került az egészségügy is, a rendszer átalakítása azonnali feladattá vált. Ahol pazarló, ott megszorításokra van szükség, ahol alulfinanszírozott, ott pedig sürgős anyagi pótlásra. A források biztosíthatók az észszerűbb szervezéssel, integrációval és centralizációval. Az élet bebizonyította azt is, hogy az ellátottak egy részénél szakmajogilag korrekt eszközök alkalmazásával, azaz az egészségügyi állapotuk megbecsülésének elszámoltathatóságával lehet megfelelőbb hozzáállásukat elvárni. Az egészségügyi alapcsomag biztosítása mellett az ellátással folyamatosan visszaélőkkel szemben éreztetni kell, az esetleges anyagi hozzájárulás indokoltságát is.
(Bizonyos esetekben az egészségügy egyes ellátásai igen is legyenek fizetősek! Ettől is várható az egészségügyi források racionálisabb felhasználása.)
Húsz év után ideje lenne eldönteni, hogy meddig akarjuk fenntartani a múlt rendszer egyes elemeit, ál-szociális meggondolásokból, szolidaritási alapon.
Dr. Salamon Sándor
Bodrogköz
Hozzászólásokat a fórumba várjuk.
SZENT ISTVÁN ÚTJÁN JÁRVA
A sors és egyes politikusok felelőtlenségei, sajnos ismételten vészhelyzetbe sodorták országunkat. A gazdasági nehézségeink mellett, lelki reménytelenségbe taszítottak számosokat, felelőtlenül. Én úgy gondolom, hogy tudatosan törekedtek honfitársaim reménytelenségét, sorstalanságát megteremteni, majd a felelősséget gátlástalanul elhárítva mellébeszélnek, számosokat manipulálnak.
Válaszút elé kerültünk, vagy hiszünk a gondjainkat előidéző hazudozásainak vagy elszámoltatva Őket, vállvetve mi hitelesek egy új honfoglalást, egy új államalapítást valósítunk meg Szent István útmutatásai alapján. A mellébeszédnek nincs helye, nincs időnk és lehetőségünk tovább várni, mert csodák nincsenek és csak magunkra számíthatunk. Nem a globalizációs világrend, nem a neoliberális gazdaságpolitika illetve a szekértolói fogják a gondjainkat megoldani, gyerekeinknek és unokáinknak egy boldogabb jövőjű országot felépíteni.
Meg kell teremtenünk a munka becsületét, hitelességét és tisztességét. Jellemes, megbízható, felelősséget vállaló honfitársaimmal együtt vallom, erre megvan a szándék sokakban, a morálisan egyenesekben. Ha nem ezt az utat választjuk, biztosan megbukunk, eltűnünk a történelem süllyesztőjében.
Dr. Salamon Sándor Bodrogköz
Madárlátta praxisok
2011.06.14.09:38:56
A cikk első része letölthető innét.
A folytatás pedig itt olvasható.
GONDOLATOK A XX ORSZÁGOS GYŰLÉS ELŐTT
2011.05.18.10:49:40
A technikai fejlesztések pályázati úton való megvalósítása és az amortizáció kompenzálása fontosak, de a humán erőforrás megbecsülése nélkül az alapellátás rövidesen csődbe fog menni. A kollégák nyugdíjba mennek, a fiatalok elmenekülnek, különösen a perifériákról és a halmozottan hátrányos helyzetű kistérségekből. Mindezekből adódik, hogy az alapellátás decentralizálódik, azaz a színvonala abszolut egyenetlen lesz már 2012-ben.
A helyzeten ront, hogy a sürgősségi alapellátás önkormányzati finanszírozása egyenetlen, számtalan esetben hónapokkal elmaradnak a kifizetések. Ráadásul az ügyeleti ellátásban sokszor indokolatlanok az igénybevételek és ráadásul fenyegetve érzik magukat az ellátók /orvosok, nővérek, mentősök/.
Nem értem, hogy a gyógyszergyártó és forgalmazó cégek profit elvonásából miért nem jut pénz az alapellátásra, a szakellátásra. Lehetőségként felvetném, hogy nemcsak a fogturizmus, hanem az alapellátás-szakellátás is felvállalhatná a környező országokban élők ellátását, megfelelő plusz finanszírozás révén.
A közigazgatás átalakításával párhuzamosan megreformálandó az alapellátás is, különös tekintettel a humán forrás csökkenésre. Lehetségesnek tartom a szakrendelőkhöz való integrációt, csopotpraxisok- praxisközösségek létrehozását.
A többi javaslatot a FAKOOSZ megfogalmazta ismételten, én csak annyit tennék hozzá, hogy egy országnak jövője nem lehet akkor, ha a jelenben elhanyagolja az oktatást és az egészségügyi ellátást.
Lácacséke, 2011. május 18.
Dr. Salamon Sándor
HÚSVÉTI LEVÉL A BODROGKÖZI "NÉPKÖZTÁRSASÁGBÓL"
2011.04.19.12:12:13
Kedves elvbarátaim, hasonlóan gondolkodok, számtalanszor eszembe jutott, hogy milyen ügyesen túléltük az elmúlt húsz évet.
Gyorsan és ügyesen alkalmazkodni tudtunk a rendszerváltás által megkövetelt feltételekhez, sokan közülünk pozíciókba kerültek és így "átkeresztelt" helyzetben gondoskodni tudtunk magunkról és kedves rokonainkról. Úgy érzem, tapasztalom, hogy biztos a jelenünk és a jövőnk, ha szükséges a jelenlegi hatalomnak is " megbízható támaszai leszünk" .
Most Húsvét előtt, amikor a hívők együtt éreznek a Megváltóval mi is adunk a látszatra. A valóságban "alig- alig érdekelnek minket" a nyomorgók sorstalanságai, meghallgatjuk ugyan Őket, mert úgy illik, de cselekedni önzetlenül nem akaródzik nekünk.
Gondolom furcsának tartod levelem őszinteségét, de úgy gondolom, hogy a leírtak közöttünk maradnak. Remélem a tisztességes baloldaliak, liberális gondolkodók sem fogják olvasni. Húzzuk az időt, telnek az évek, a magukra maradt választó polgárainkat meghagyjuk abban a hitben, hogy értük vagyunk. Levelem küldöm Karcsáról a "Kun Bélák utcájából" , Tiszakarádra a "Zalka Máték gondolkodását követőknek ".
" Álbaráti üdvözlettel a hasonlóan gondolkodóknak"
Dr. Salamon Sándor
Mottó: Az UNDP adatai szerint Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és a Balkánon élő cigányság életkörülményei 2010- ben a szubszaharai régióhoz hasonlóak.
A bodrogközi romák egészségtelen állapotairól. Magyarország, 2011.
Bevezetés
Az elmaradott észak- magyarországi régió halmozottan hátrányos kistérségében különösen kiszolgáltatottak a rendszerváltás fő vesztesei, a romák. Nem kívánok kitérni az epidemiológiai, mortalitási- morbiditási adatokra, inkább szociális- medicinális összegzést szeretnék adni. Haza, nemzetközi megfigyelések és saját tapasztalataim is a szociális hatások fontosságát támasztják alá, a kulturális effektusok katalizátor funkcióival összhangban. A „ szegénység sajátos kultúra” , azaz az elmaradottakra mindig jellemző az ún. „ szegény szubkultúra” . Az ide tartozók gyakran a jelennek élnek” és a kilátástalan jövőről álmodoznak.
A romák kistérségi megítélése
Jellemző, hogy a vadkapitalizmushoz alkalmazkodni tudók elfogadják ( egyesek be is fogadják) az „ informális provokációk hatásait, azaz kényszer disz kriminalizálódtak.” Ők azok, akik vitatják az asszimiláció lehetőségeit és egyes fanatikusaik a kirekesztésre is hajlamosak, gazdaságilag és politikailag egyaránt.
Egyéni beszélgetésekből kiderült, hogy a cigányság kulturális hagyományaival, a családi, közösségi tradíciók fontosságával sincsenek tisztában. Őket sorolom az ún. „ önhibaelmélet „ híveinek a csoportjába. A másik csoportba a rendszerváltás előtti- utáni politikai elitet kritizálók tartoznak. A „ politikai elit tehetetlenségét „ vallják, apolitikusan.
A részleges igazságaik csak bizonyos részletek magyarázására elégségesek, a romák devalválódásának teoretikus megközelítésére. Sokan elfelejtkeznek arról is, hogy a romák származásilag, értékrend elfogadás- alkalmazás szerinti csoportba oszthatók. Oláh, romungro és magyar cigányokra, illetve beásokra. Ezeknél mások a párválasztási, házassági, termékenységi szokások, illetve a családtervezés , gyermekvállalás és gondozás területein a tudatosság szempontjaiból. A különbözőség igényli a változatos bánásmódot, a racionális és előítéletektől mentes gyakorlatot.
Sajnos érvényesül a múlt rendszerből visszamaradt sematikus gondolkodás maradványaként: a cigány kérdésre szociális válaszokat kell adni, a nemzetiségi szempontok nem fontosak. Úgy gondolom, hogy a megközelítés módja hibás, marginális jellegű. Érvényesüljenek az univerzális alapjogok , a kisebbségi- nemzetiségi sajátosságok figyelembe vételével, de az ezekkel való „ visszaélés kizárásával” . Idővel eljuthatunk a kulturális autonómia megadásáig, nemzetiségi pártjaik megalakításának a szükségességéhez is. Ekkor kezdődik majd nálunk is el a rendszerváltás, a valóságos, demokratizálódás.
Egészségügyi gondjainkról
Néhányan feltétlenül szükséges, jellemző adatot elöljáróban szeretnénk ismertetni. A Bodrogközben romának vallja magát a lakosság 18%- a a statisztikai adatok, illetve a kisebbségi önkormányzatok információi szerint. Gyermekkorú 38% emelkedő születésszám mellett, 60 éven felüli alig 5% és az átlagos élettartam 62 év. A munkanélküliségük 85%- os, az egy főre eső GDP az országos átlag 17% - a . Az általános iskolát 35% - a nem fejezte be, középiskolába 7%- a jutott el, felsőfokú intézménybe 1% sem . Sajnos a felnőttek 65%- a dohányzik, rendszeresen alkoholizál 32%- uk és közgyógyellátásra szorul 63% -uk .
A hagyományos kockázati tényezők tehát igen fontosak, de a véleményem szerint nem abszolutizálhatók. A hátrányos helyzetűek állandósult tehetetlenség érzése, plusz a kirekesztettség okozta krónikus stressz vezet magasabb megbetegedés számhoz, növekvő halálozáshoz. Közismert, hogy a civilizált országokban a legfontosabb veszélyeztető a szociális – gazdasági lemaradás. Igazolták a mentális- pszichés tényezők szerepét, különösen ott, ahol hiányzik a társadalmi szolidaritás.
Összehasonlítottam a cigány és nem cigány populációt az iskolázottság figyelembe vételével is. Hasonló hátrányos helyzetűeknél, ahol magasabb volt az iskolázottság, jobbak voltak az egészségügyi paraméterek. A depressziós érintettségben, lényeges különbség volt, a romáknál gyakrabban jelentkezett és többnyire társult agresszivitással is. A férfiak gyakrabban frusztrálódtak, minimalizálódott tolerancia képességük miatt. Az iskolázottság csökkentette a kommunikációs készségeket is, ami növelte az önkárosítást, a kontrollvesztést és számtalan kóros magatartást motivált. Külön vizsgáltam a kulturális identitásokat egyénileg és közösségi szinten is. Ezek ismeretében jobban megértettem az asszimilálódástól való félelmünket. Sejtem a sajátságos magatartásuk jellemző okait, a számunkra túlzónak tűnő ragaszkodásokat, sajátosságos családszeretetüket. Nem igaz, hogy nem lehet velük szót érteni, csak meg kell találni a megfelelő hangot és nem szabad lekezelni őket, mert nagyon érzékenyek. Kulturálódásuk, iskoláztatásuk elősegítésével és természetesen a szociális intézkedésekkel is meg fog változni a kezelhetőségük. Ezek függvénye az egészségügyi kulturálatlanságuk csökkenése, az ellátással való együttműködésük. Az alapellátásban a Bodrogközben ritkán jelentkeznek konfliktusok, ami a közvetlenebb kapcsolattartásból adódik. Kevésbé voltak nehezen kezelhetők, a kölcsönös tolerancia eseteiben jól együttműködtek. Kifejezett ellátó- beteg általánosítható ellenszenvvel nem találkoztam, részleges, személyre szabott hátrányos megkülönböztetéssel alkalmanként.
Az említett összefüggő a szegénységből adódó egészségügyi ellátási diszkrepancia. Mindig felteszem a kérdést, az ellátás eljut – e a beteghez? Az alapellátáshoz, sürgősségi beavatkozáshoz kivétel nélkül valamennyi esetben. Az utasításokat viszont gyakran nem akarták vagy nem tudták betartani. Utóbbi okai a körülményeikben, a pénztelenségben keresendők. A be nem tartást a „genetikailag túlzott óvatossággal ”, az alacsony egészségügyi kultúrával magyarázom. Sok éves tapasztalatom, hogy a gyerekeikért és az idősekért példamutató módon mindent megtesznek. ( Az említettek nem kifejezetten a romákra jellemzők, hanem a szegénységben élőkre. )
Összefoglalás
Ebben a kistérségben is a halmozottan hátrányos helyzetnek megfelelően alakult a leginkább kiszolgáltatott romák sorsa. A lemaradás krónikus stresszt provokált, tehetetlenséggel, kontroll vesztéssel, gyakori depressziós tünet- együttessel. A háziorvos „orvosság lehet ”, ha felismeri az említetteket és a pácienseinek az önértékelés növelésével, a család, a környezet bevonásával segítséget nyújt.
Dr. Salamon Sándor
szak főorvos, háziorvos, Bodrogköz
GONDOLATOK MÁRCIUS 15. ELŐTT
2011.03.14.18:55:28
Magyarország kis, beszűkült, előítéletes ország. Egymás iránti megvetés, gyűlölködés, uszítás van a közéletben, sajnos. A magán szférában pedig rossz szomszédságok, kompromisszumképtelenség, a minden szokatlant kivont karddal támadó és elítélő emberek.
Saját utamat járom akkor is, ha ez nem mindenkinek szimpatikus. Ők azok, akik az önállóan gondolkodóak szívesen, méltatlanul mellőzni akarják, de ez engem igazából nem érint, nem érdekel. Ha nem így lenne, jelentelenül tennék ez ellen, például barátkoznék bizonyos emberekkel és alkalmazkodnék bizonyos csoportokhoz.
Egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk előestéjén nem akarok ünneprontó lenni, de álszent, de demagóg sem. ’48-as hőseink vajon egy ilyen világról álmodoztak-e? Egy megrontott, megkeseredett országért akarták-e vérüket hullatni, életüket feláldozni? Gondolom a rémálmaikban sem fordult elő a napjainkra jellemző önzés, közömbösség, értelmi- érzelmi és lelki elsivárosodás. Úgy érzem, hogy a forradalom dicsőségeit és iránymutatásait ma is sokan az érdekeik szerint manipulálják, átpolitizálják.
Kirekesztődtek az éhezők, nyomorgók, a perifériákra kerültek, a kilátástalanul a jövőbe tekintők, pedig ők is tisztelik és megbecsülik az 1848-as forradalmat. Meghajtják a fejüket a szabadságharc dicső cselekedetei előtt, de üres hassal nincs kedve a 3 millió koldusnak tapsolni. Nem fognak nyalakodni a gátlástalanoknak, nem fogják ünnepelni a demagógokat, nem fognak hallgatni az elvtelenekre, az önzőkre, a fele baráti szeretetett kiárusítókra, a hazafiságot manipulálókra.
Milyen messzire kerültünk a forradalomban megfogalmazott elvárható gondolkodásról és viselkedésről? Szerettem volna sokakkal együtt a rendszerváltás után, ha valóságos társadalmi- politikai megújulás valósul meg nálunk is. Mert ez a kapitalizmus, ami most van nem a szívügyem. Mit javasolok, szeretnék az elkövetkező években, hogy otthon érezzem magamat?
Valósítjuk meg az egyénnel szembeni önzetlen humanitást, gyógyítsuk meg társadalmi- szociális- politikai devianciákat. Ne a különbségeket hangsúlyozzuk, hanem a hiteles elvárások megvalósításokra törekedjünk, de sohasem elvtelenekkel és elvtelenül. Akarjuk, merjük a változtatást, cselekedjünk együtt egy jobb jövőért 1848 szellemében, egy csendes forradalomban. Felemelkedésünknek csak ez lehet a záloga!
Dr. Salamon Sándor Bodrogköz
Idős betegeim vallásos hite
2011.03.01. 15:43:48
Bevezetés
Vidéki praxisomban az elmúlt évtizedekben, elsősorban az időseknél igen gyakran találkoztam a hithez való közeledéssel, ragaszkodással. Ez valószínűleg a neveltetésükből, az életmódjukból adódott. Elmondásuk szerint, tudatosan törekedtek a hit által előírt, elvárt emberséges viselkedésre, az önzetlenségre. A korábban ateisták, illetve a közömbösek is hitelesebbé igyekeztek válni, azaz valamilyen mértékben hívőkké lettek. Igaz az utóbbiak nem feltétlenül ragaszkodtak az egyházi dogmákhoz, de mindig alkalmazkodtak az előírásokhoz, a hit normáihoz. Valamennyien szükségét érezték a test, a szellem és a hit egyensúlya megteremtésének.
Tapasztalataimat kívánom közreadni, hangsúlyozva a hit kiegészítő (de nem mellékes) szerepét a gyógyító munkánk során. Úgy gondolom, hogy elsősorban a „nehéz esetekben” fontos a helyes megítélés szerepe. A hit sokszor a gyógyulást segítő katalizátor, mert pozitív személyiségformáló hatással bír. Az viszont tény, hogy funkcióit alul- vagy túlértékelni egyformán hiba. Másrészről a létezését, empatikus moderátor hatásait vitatni igazságtalan lenne. Ezért vállaltam a publikálást, kitéve magamat emocionális kritikáknak is.
A vizsgált praxis
Borsod- Abaúj-Zemplén megye keleti peremén, a Bodrogköz keleti végén, apróbb falvakban és tanyákon gyógyítok. A Bodrogköz önkormányzatai forrás hiányosak, ritkán egészségügy-pártiak, sokszor értelmiség ellenesek. A terület a civil, az egyházi karitatív szervezetek számára is marginális, a politika számára egyenesen elfelejtett. Mindezekből adódik, hogy az egészségügyi ellátás színvonala az itt gyógyítók hivatástudata által emelkedett. Betegeim ezt tudták és ma is vallják, csak ránk számíthatnak. Természetesen minden lehetőséget meg is ragadtunk. Így a pályázatokkal elnyert anyagaink segítségével fejlesztettük a műszerparkunkat.
Praxisunkban az átlag életkor 62 év és ez fokozatosan növekszik. Betegeink életkori kiszolgáltatottságát olyan mértékben sikerült csökkenteni, hogy morbiditási-mortalitási eredményeink jobbak az uniós átlagnál. Úgy gondolom, ebben fontos szerepe volt emberséges viselkedésünknek, szakmai következetességünknek és annak, hogy mindenkor szociális-medicinális és erkölcsi biztonságot tudunk nyújtani. Betegeink az évek során egyre nyitottabbá váltak, nőtt az önbizalmuk és optimizmusuk. Nem utolsósorban javuló kommunikáció mellett, fokozódott a cselekvő aktivitásuk is.
Megtisztelő őszinteségükkel soha sem éltünk vissza, jogaikat megbecsültük, szükség szerint meg is védtük, hitüket nem befolyásoltuk. Kihangsúlyoznánk a közösségi szellem megmaradását, a családi anamnézisekből kideríthető neveltetési sajátságokat, kötödéseket.
Nemzetközi tapasztalatok és a vizsgálatom szempontjai
Elsősorban az angolszászok foglalkoztak a hit és a beteg illetve a hit és a gyógyítás kapcsolatával. Sok ezer publikáció, több száz monográfia, könyv és számtalan kongresszus, kerek asztal-beszélgetés témája volt. Néhányat emeltem ki, figyelem felkeltés céljából. Így Idler és Kash közel szászezres populációnál végzett tíz éves követéses vizsgálatát. Strowbridge és Friedlander „ISZB+Hypertonia” miatt gondozott betegeit, ahol a hithez közeledőknél 20%-kal csökkent a letalitás és 80%-kal kevesebb szövődmény fordult elő. Utalok Byrd és Oxmann összehasonlító vizsgálatai is.
Tíz év alatt gyűlt össze , nem válogatott beteganyagom és után követés mellett, az alábbiak a tapasztalataim. Az értékelésnél természetesen figyelembe vettem a nemzetközi ajánlásokat.
A vizsgálataim szempontjai:
- Kötődés a hithez aktívan – cselekvően vagy passzívan, a szokások alapján.
- A betegségek lefolyása és a hithez való kötődés.
- A szociális hatások: az életkor, jövedelem, iskolázottság és a társkapcsolatok.
- A medicinális hatások: dohányzás, alkoholfogyasztás, gyógyszerszedések.
- A pszicho szociális motivációk: a szociális okok, pszichiátriai kórképek.
Reverzibilis kommunikáció és empatikus compliance mellett, betegeim mindig őszintén tájékoztattak a hithez való kapcsolatukról is. A kórképek lefolyását így a hitéletük függvényében is követhettem. Nyilvánvalóan a szociális hatások kombinálódtak egyes betegeimnél. Idős korban számos pszichiátriai kórkép gyakrabban fordult elő, sokszor együttesen is , aminek megvannak a maga gerontológiai okai is.
Tapasztalataim
Idősödő betegeim kötődése a hithez folyamatosan növekvő. Ezt nem befolyásolták a jövedelem, az iskolázottság, de fokozta az életkor, a társkapcsolatok hiánya, a medicinális hatások illetve a pszicho szociális motivációk. A hithez való kötődés segített a káros szenvedélyekről való leszokásban, a pszichiátriai kórképek emberibb elviselésében, értelmes életcélok kitűzésében és az egészségesebb életmód kialakításában. Minőségi változásokkal találkoztam! Visszanyerték tartásukat, testi- lelki harmóniájukat. Érvényesült a „coping mechanizmus” , jellemzővé vált a humanista optimizmus.
Orvos etikai álláspontom
Elfogadom Sloan véleményét, amely szerint a háziorvos ismerje fel és korrekt mérlegeléssel használja ezen lehetőséget is. A terápiás compliance és a betegségek hittel való elfogadása a gyógyító felelőssége és a gyógyulást keresők lehetősége. Sohasem felejtkezzünk el arról, hogy „néha gyógyítani, gyakran csillapítani és mindig vigasztalnunk kell”. Ezek is az elő feltételei a hivatásunknak, a gyógyítók hitelességének.
A morális attitűdök felett érzett aggodalom, az orvosi szociológia és viselkedés tudomány jellegzetességei közé tartoznak. Nyilvánvalóan számtalanszor előfordul munkánk során, hogy szakmai vagy emberi kétségeink vannak. Vajon mindent meg tettünk? Tisztességesen együttműködtünk? Tudásunkat és eszközeinket, tapasztalatainkat célszerűen használtuk?. stb.
A táplálkozás, a test mozgás, a szexualitás, mind az intimitás, a személyiségjogok területeit is érintik. Ezekhez hasonlóan a hit is a gyógyítás forrása illetve célpontja. Ezért gondolom úgy, hogy nem hibázunk, amikor nem öncélúan alkalmazzuk, hanem azért , hogy betegeink testileg - lelkileg emberek maradjanak, míg itt élnek közöttünk.
Következtetéseim
Az időskorhoz gyakran társulnak betegségek és a szenvedés. A hit a praxisomban az időseimnél az elzártságból való kitörés egyik lehetőségét teremtette meg. Így ösztönzést adott a gyógyulásra! Felemelő, betegségekből kiemelő, vigaszt nyújtó számtalan esetben a gyógyulást keresőknek.
Dr. Salamon Sándor
Bodrogköz
AZ ÖKOLÓGIAI ORVOSLÁSRÓL
2011.02.24.13:47:18
Bevezetés
Amikor gondolataimat megosztom az ökológiai orvoslásról, az eredményeket és elégedetlenségeimet is megfogalmazom. A kuratív medicina szenzációs eredményei sokunkat lenyűgöznek, néhányunkat talán meg is téveszthetnek: Arra gondoltunk, hogy a csúcstechnológiák, a kiválóan képzett szakemberszám és ismeretminőség garancia a továbbfejlődésre. En ezt „vulgáris” leegyszerűsítésnek tartom! Az ellátás említett formája alig érzékeny napjaink számtalan népegészségügyi problémájára. ( A Földünkön milliókat érintő fertőző betegségekre, mint a malária, lepra, a bilhariázis stb., a minőségi éhezésre és az alultápláltságra, az AIDS-re gondolok.)
Hajlamosak vagyunk elhallgatni, hogy a fejlett országokban kialakult gyógyítás lelki ismereti és szemléleti válsága. Sajnos gyakran hallunk az ún. „medical nemezisről”, azaz az orvosok alig kontrollált hatalmáról, a klikkszerű érdekvédelemről vagy a profitéhségről!
A rendszerváltás medicinális eredményeit csak az örök elégedetlenek vitathatják. Kétségtelen, viszont kevesebb szót ejtünk az egészségvédelemről, a betegség megelőzésről, az egészségnevelésről és magatartásról. Itt még kidolgozás alatt állnak a protokollok. A szakma átalakulása és a betegek tudatformálása lassan alakulgat. A népjóléti program csak az alapokat rakhatja le és az Európai Uniós kompatibilitás pedig felgyorsíthatja reformjainkat ezeken a területeken is.
Természetesen a betegek és a betegségeik nem várhatnak a felzárkózó egészségügyre! Megértem őket! Arra azonban szeretném felhívni a figyelmet, hogy anyagi lehetőségeink végesek, és évtizedek lemaradását pótolni egyik napról a másikra nem lehet.
Mindennapjaink, lehetőségeink
Nehezen, de elviseljük a mindennapi életből beszűrődő intoleranciát. Ugyanakkor nem tudjuk megfelelően kezelni honfitársaink hiányos egészségügyi kultúráját. Sokan feleslegesnek érzik a felvilágosítást és a betegségmegelőzést. Ezért is olyan nehéz eredményeket elérni az egészségvédelemben. Generációnyi időre is szükség lesz, hogy a fő gondunk „csak” az egészségmegtartás legyen! Levendel László szavai jutnak az eszembe: „A bajmegállapítás, a gyógyulás keresése a mindenki által igényelt megelőzéssel és gondozással a humanista orvosláshoz vezethet”! Ifjú kollégáimnak kívánom, hogy el- és megérjék! (Természetesen a kezdeti eredményeket valamennyien szeretnénk látni.) Úgy gondolom, polgártársaink bizalmát megnyerve, türelemmel és idővel elérhetjük, hogy egy ország egészségügyi szlogenje legyen: „ A gyógyulást közösen keressük!”
Az alábbiakban, a napjainkban előtérbe került ökológiai kapcsolatokról fejtem ki véleményemet. Az egészségügyi ellátás egyik „preventív irányáról” szólnék röviden. Napjaink ökológiája a felismeréstől a gyógyításig terjed. Fejlődésünk egyik eredménye, hogy gyakran civilizációs betegségekkel küszködünk. Ezek kialakulásában alapvető szerepe van az ember és a természet kapcsolatának és alkalmanként a konszenzus hiányának is.
A „medicinális ökológia” történeti előzményei nemcsak az orvostudomány diszciplínáiban kereshetők. A jeles elődök neves humanista gondolkodók, mint pl. Assisi Szent Ferenc, Mahatma Gandhi, Buddha, Albert Schweitzer, Teréz anya és még sokan mások. Valamennyien példát mutattak a hitükkel, mindennapi életükkel, cselekedeteikkel. Alapvetőnek a szeretetet, az erőszakmentességet tartották. Véleményüket osztom: „a Föld javai elegendőek ahhoz, hogy minden ember szükségletét kielégítsék. Arra azonban már nem, hogy mindenkinek a kapzsiságát kiszolgálják!” A fentiek elfelejtése, az emberi egoizmus, a fogyasztói társadalom önzősége alapvető ellentmondások kialakításához vezetett!
A valóságos igények kielégítése helyett feleslegek túltermelése alakult ki, azaz a fogyasztás mesterséges növelése. Mindezek társultak individuális erkölcsökkel és álliberális gondolkodással. Sokszor visszafordíthatatlan károsodások érték a bioszférát is. A pesszimisták szerint „öngyilkos civilizációt építünk”. Sajnos a „Római Klub: Növekedés határai”-tól nem messzire jutottunk. A riói tanácskozás konszenzus hiánya is arra utalt, hogy számtalanszor semmibe vesszük a természet törvényeit, a gazdasági érdekek prioritást élveznek. Sokan vagyunk, akik félünk, hogy a felelőtlen beavatkozások eredménye az élet elpusztítása lesz?! Mi orvosok annyit tehetünk, hogy az ökológiai okok megmutatásában és a következményes betegségek jelzésével figyelmeztetünk. A hivatásunk és emberségünk követelménye ez.
Medicinális ökológiáról
A humán ökológia medicinális területéről kívántam egy-egy részletet, jelzéseket kiemelni. Feltételezem, hogy bizonyos alapismeretekkel rendelkezünk a bioszféra földrajzáról, az ökoszisztémáról, az embert veszélyeztető ökológiai okokról. Így érthetjük meg pl. az élelmezési gondokat (éhezést), a termőtalaj felgyorsult pusztulását stb. Gondoljunk csak az el- sivatagosodásra, elmocsarasodásra, az elszikesedésre, az eróziókra, stb. Az őserdők ésszerűtlen pusztításai nem csak a vízszabályozásra, a bioszféra oxigén-széndioxid cseréjére, hanem Földünk üvegházhatására is hatással voltak. Korábban már felismertük a freon tartalmú spray-k gátlástalan használatának következményeit, ózonlyukak kialakulása és tágulása. Ismertté váltak a környezetszennyezések egészségügyi vonatkozásai, pl.: a mezőgazdaság vegyszereinek állat-és humánkárosító hatásait, a gépjárművek okozta levegőszennyeződéseket és a következményes keringési- légzőrendszeri illetve potenciális rákkeltő hatásokat stb.
Másrészről sokszor csak akkor figyeltünk fel az említett és hasonló ágensekre, amikor tömeg katasztrófákat okoztak. Emlékezzünk Vietnámra, a bhopali-sovetói tömeges gázmérgezésekre, a csernobili radioaktív sugár szennyezés akut és krónikus hatásaira.
Az említettek kapcsolódása a népegészségügyi programhoz
Lelkiismeret furdalásom van! A világ orvos társadalmának volt ideje és lehetősége az említett humán ökológiai gondokat felismerni, jelezni! (Ennél lényegesen kisebb, igaz látványosabb orvosi problémák is nagyobb figyelmet kaptak!) Ez annál is inkább szomorúbb, mert az elhallgatásuk nem ismeret- anyagtól, eszközöktől, hanem orvosi szemlélettől és elkötelezettségtől függenek. Ezért nagyon örülök a hazánkban elindított egészség megőrző-védelem prevenciós programnak, amely természetesen tartalmazza az ökológiai tényezők jelentőségének a kiemelését is!
Eredetileg tüdőgyógyász orvosként kezdtem el pályámat. Már akkor felfigyeltünk arra, hogy bizonyos légúti betegségek szoros korrelációt mutatnak az ökológiai ágensekkel. (Így az idült hörghurut, a tüdőtágulás, a daganatok és közvetve a tüdő asztma, a tbc is.) Közismert, hogy az emberi szervezet ún. „nyitott rendszer”. Identitását a határfelületeinek a reverzibilis egyensúlyával biztosítja: bőr, tüdő-kontaktussal. Amikor a külső ágensek inváziója meghaladja a barrier-rendszer biztonsági határait, a méregtelenítő folyamatokban zavar keletkezik (mint pl. dohányzás és más levegőszennyeződések miatt)! Valahogy, valamiért mindig elfelejtjük, hogy „a természetnek ontológiai elsőbbsége van a társadalom felett”.
A következő kérdésekre kerestem a választ ahhoz, hogy érdemi javaslatokat tehessek:
1. Biztosan velejárója-e a gazdasági fejlődésnek az ökológiai károsodások számának az emelkedése és bizonyos „civilizációs betegségek” jelentkezése?
2. Helyesen látom-e a természetvédelem, környezetvédelem tudati, gyakorlati hatásait a preventív ökológiai medicinában? Jelentős megtakarítások várhatók-e?
3. A máshol kidolgozott modellek (angolszász, német, francia, olasz, svéd stb. ) és az európai unió ajánlásai adaptálhatók-e a magyar viszonyokra? Sajátságaink szerepe?
4. Az ökológiai medicinában rejlő nemzetközi lehetőségeink?
A praxisban így látom
1. A romló életszínvonal, csökkenő jövedelmek stagnáló munkanélküliség mellett, a környezetszennyezéstől mentes területen, öregedő populációban a tapasztalataim a következők!
a) Nem csökkent a szív-keringési betegségben szenvedő betegeim száma.
b) Emelkedett a daganatos, légzőszervi és mozgásszervi beteg száma.
c) Romlott a helyzet a mentálhigiéniás kórképeknél. Így emelkedett az alkoholisták száma és lassan csökken a gyógyszerfüggőké (nyugtatókat, altatókat szedőké). A suicid szám stagnál.
d) Kiemelném a légzőszervi betegségek rohamos növekedését. Ennek valószínű oka az évente 10 %-kal növekvő cigarettafogyasztás lehet a területemen.
e) Ugyanakkor arra is felhívnám a figyelmet, hogy amerikai, kanadai, ausztrál felmérések szerint az idült hörghurut terápia rezisztens formáinak a kialakulásában szerepei vannak az antibiotikum, köhögéscsillapító, köptető iatrogéniának is. (Ezért is törekedtem, hogy a praxisomban az országos átlagtól lényegesen alacsonyabbá váljon a felhasználás.) Mindezek után a feltett kérdésre válaszom: a gazdasági visszafejlődés mellett is „beszűrődnek” a civilizációs betegségek. (Az okok megmutatása egy külön egy külön tanulmányt érdemelne.)
2. Ahol törekedtek a környezeti tényezők mérséklésére (pl. szmog elleni védekezés, füstök csökkentése szűrőkkel, erdősítések stb.), jelentősen sikerült mérsékelni pl. az idült hörghurutban, asztmában szenvedők számát. Így Angliában, a Ruhr- vidéken. Az USA-ban is hasonló intézkedéseket hoztak és jelentős eredményeket értek el a dohányzás elleni propagandával is. A követendő példák előttünk vannak! Én úgy gondolom, (elég jól ismerve honfitársaim mentalitását), hogy koordinált betegszűrési, prevenciós, ellátási, gondozási modell szerint dolgozva, érhetünk el eredményeket. Ez anyagilag motiválná a kollégákat és szakmailag is célszerű, ésszerű, költség-hatékony ellátásra ösztönözne.
3.
A) A nem befolyásolható, gyógyszereit nem szedő, a szakmai utasításainkat rendszeresen figyelmen kívül hagyókra, van lehetőségünk hatni. Így a közgyógyellátási támogatások szüneteltetésével, ellátási-ápolási költségek, szállítások (OMSZ, útiköltségek) ráterhelésével, a táppénzjog megvonásával és a rokkantasítás felülvizsgálata útján!
B) Másrészről a segélyezések és a szociális támogatások felülvizsgálatával stb. lehetne befolyásolni! Praxisom tapasztalatai szerint mondhatom:
(„Az aszociális kisebbség diktatúrája”: nagyon drága, ésszerűtlen ellátást eredményez.)
4. Az egészségügy irányítóinak és a finanszírozás felügyelőknek nem szabad elfelejteniük, a gyógyításhoz gyógyító, és a gyógyuláshoz megfelelően hozzá álló beteg ember kell! Egyszerre kell mind a két irányba lépni, tudomásul véve, hogy a szemléletváltáshoz szükséges évtizedekre nincs időnk és pénzünk! Biztos, hogy az Európai Uniónak normái kényszeríteni fognak minket a közös előírások betartására. Lemaradásunk egy részét addigra idővel le fogjuk dolgozni, szemléletünk is talán javulni fog és elért eredményeinkre építhetünk. Idővel felnő egy új orvos-generáció EU-kompatibilisen és a nemzetközi versenyben is életképesen. Addig azonban nem várhatunk! Költség és célszerűség megtakarítási szempontokat figyelembe véve, elgondolkodtató és talán el is fogadható a más, fejlettebb és gazdagabb országokban bevált protokollok felhasználása. (Természetesen az egyéni sajátosságaink, temperamentumunk, modorosságunk, mentalitásunk szerint).
A javasolt vagy még szigorúbb intézkedések végrehajtása idővel tízmilliárdos megtakarításokat eredményezhet! Ez visszaforgatva a rendszerbe, a népjóléti programba, eszköz-bérjavulást fog eredményezni és így szakmailag és anyagilag motiválhat!
5. Egyesek szememre vetik majd radikalizmusomat, azonban úgy tartom: a „legfőbb érték az ember” elv, lehet „homocentrikusan egoista” is! Figyelembe véve ennek a kis országnak rapid alkalmazkodását, a prioritásokat ki- és megjelölő szellemi kapacitását, határozottan állítom, az ökológiai orvoslás területén van mit keresnünk! Érdemes és megéri!
Összefoglalva
Remélem érveim hatásosak és meggyőzőek voltak. A másságot elfogadva, közös mottónk lehetne a humanista orvoslás szellemében Váci Mihály után: „Nem elég a célt látni, a járható utat is mutatni kell!” Erre törekedtem!
Dr. Salamon Sándor
Bodrogköz
A stressz és az egészségügyben dolgozók adaptációs zavarai
2011.02.11.10:08:57
A követelményrendszerek maximalizmusra kényszerítik az orvosokat is. Ma már túlhajszoltan, időzavarban és felpörgetetten vagyunk kénytelenek a hivatásunkat gyakorolni, a manipulált támadásokat kivédeni. Egyéni állóképességünk különböző, ezért a stressz szituációkra adott válaszaink gyorsasága, korrektsége változó.
Idővel azonban valamennyiünknél jelentkeznek a szellemi- testi fáradtság jelei, felborul az adaptációs védekező apparátusunk. Kimerülnek a szervezetünk tartalékai, blokkolódik az immunrendszerünk, s az érzékenységi küszöböt átlépve jelentkeznek a figyelmeztető tünetek. Ma már egyre több biokémiai, immunológiai, pszichológiai tény igazolja a stressz és a betegek közötti összefüggéseket.
Elsősorban a 40- 50 éves orvos korosztálynál, s különösen az úgynevezett A- típusú személyeknél alakul ki a " medicinális menedzserbetegség" . Korábban felső és középvezetőknél tapasztalták a stressz következményes kórképeit, az utóbbi 10 évben azonban az orvos kollégák között is egyre gyakoribbá vált. A teljesítményorientáltság hatására, szakmailag és emberileg is devalválódtunk.
Különösen a vidéken gyógyítók érzik az erkölcsi és szakmai megbecsülés hiányát. Pedig a sokak által lenézett vidéki orvosokon, háziorvosokon, a védőnőkön, a lestrapált három műszakban dolgozó, olykor vegetáló nővéreken - az egészségügy napszámosain - múlik a népegészségügy reformja. Előttük kívánok fejet hajtani és figyelmeztetni valamennyiünket, vigyázzanak jobban az egészségükre. A szakmapolitika, a média gáncsoskodásaival soha ne törődjenek. Tartásukat és hivatásuk tisztaságát betegeik és a szeretteik érdekében becsülettel őrizzék meg.
Stressz- reakciók és betegségek
Valljuk be, hogy sokszor azért szorongunk, mert félünk a kiváltó események ismétlődésétől. A frusztrációk miatt túlreagáljuk a provokációkat. A tehetetlenség különben is rossz tanácsadó, s a bűntudat édestestvére a depressziónak. A tartós stressz ugyanakkor ingerlékenységet és idővel testi- szellemi kimerültséget eredményez.
Ezek következtében is romlik a koncentrálóképesség s állandósulnak az alvászavarok. A lelki megrázkódtatások betegségekben manifesztálódnak. Így a magas vérnyomás betegségben, az agyi történésekben, a koszorúér- görcsökben vagy infarktusban. A gyomorpanaszok, a migrén, a hormonháztartás zavarai is számtalan esetben visszavezethetők a stressz okozta tartós feszültségekre.
Az I. stádiumban még tünetek sincsenek és a stresszek inkább motiválnak, ésszerű teljesítményre serkentenek. Így a veszélyes helyzetekben életmentő szerepük lehet, amikor magasabb szinten a szervezetünk fokozott teljesítményre képes. A II. stádiumban viszont már nyűgösen reagálunk, szervi tünetek nélkül. A III. stádiumban pedig megjelennek a negatív leletek mellett a működési zavarok is. A IV. stádium a komoly szervi megbetegedések időszaka. Itt jegyezném meg, hogy az allergiára és az enyhébb felsőlégúti fertőzésekre is gyakoribb ilyenkor a hajlam.
Védekezési lehetőségeink
A pozitív gondolkodás mellett változtatnunk kell az életmódunkon, a hátrányos kapcsolatokon és bizonyos rögzült, elavult viselkedési formákon. Úgy is mondhatnám, hogy át kell alakítanunk az önmagunkhoz és a külvilághoz való viszonyunkat.
Először mindig a prioritások fontossági sorrendjét gondoljuk át. Sajnos hajlamosak vagyunk rágódni a múlton és szorongani a jövő eseményei miatt.
Javaslom, éljünk meg intenzívebben az adott pillanatot, azaz " legyünk ott a jelenben" . A szemléletmód váltáson kívül számtalan technikai segítségünk is van. Természetesen nem mindenkinek van lehetősége pszichiáter vagy pszichológus igénybevételére, de a relaxáció, az autogén tréning vagy jóga elsajátítása csak az akaraterőnktől függ. Megtanulva az ellazulást és a szellemi feloldódást szerencsésen kikerülhetünk a stresszhelyzetekből.
Kollégáim és Kedves Barátaim!
Sohasem az altatók, a nyugtatók, az alkohol vagy a drogok mutatnak kiutat, jelentenek lehetséges megoldási variációkat
Ajánlásaim
Ne maradjunk az elmúltaknál, ne habozzunk a jelen gondjainál, és döntsünk a jövőnk vállalható céljairól. Fogadjuk el a kritikákat, értékeljük a hibáinkat és vállaljuk az önkritikát. Célszerűen mérlegeljünk, módszeresen döntsünk és hatékonyan cselekedjünk.
Akarjuk a harmóniát, a toleranciát és az empátiát. A szeretet vezérelje lelkünket, szellemünket és gyógyító hitünket. A gyógyulás hitével, az öntréning alkalmazáséval regenerálhatjuk megfáradt testünket. Ugyanakkor hallgassuk meg a lelkünk panaszait, törekedve a kiegyensúlyozottságra, a harmóniára. Remélem, valamennyiünknek sikerül!
Lácacséke, 2011.02.08.
Dr. Salamon Sándor
szakfőorvos Bodrogköz
A tüdőgondozók és a háziorvosi praxisok együttműködésének lehetőségei a szűrésben, a gondozásban és a rehabilitációban
2011.02.07. 19:26:31
Bevezetés
A háziorvoshoz forduló betegek számtalan esetben említenek légzőszervi panaszokat, elsősorban köhögést, köpetürítést, fulladást és mellkasi fájdalmat. Ezeket többnyire légúti infekciók okozzák, de sohasem feledkezhetünk el a COPD, a tuberkolozis vagy a daganat előfordulás lehetőségeiről sem. A dohányos anamnézis, az elhúzódó láz, rohamos fogyás a gyanúnkat mindig tartsa fenn. Az időfaktort figyelembe véve konzultáljunk a tüdőgondozóval, számítsunk a kollegiális segítségre.
A szűrések indokoltságáról és a gondozók megváltozott funkcióiról
A stabil szűrőállomások célzottan és ütemezetten dolgoznak. A szűrési eredmény ma is szükséges a munkahelyi alkalmassághoz, tovább tanuláshoz a letelepedéshez. (A bevándorlók országaiban nagyon magas a tbc-incidencia.) Feltétlenül indokolt a különösen veszélyeztetett csoportok, mint a drog függők, az idült alkoholisták, hajléktalanok és a fertőző munkahelyeken dolgozók folyamatos ellenőrzése, kötelező szűrése. A háziorvossal való korrekt együttműködés itt is feltétele az eredményességnek. Elsősorban az aszociális, az alig együttműködők felkutatásában, szűrésben, rendszeres ellenőrzésben segíthet.
Itt jegyezném meg, hogy a szoptató anyák szűrése tilos, a leadott anyatej tuberkulin vizsgálata viszont előírás. A tbc-incidencia régiók szerint változó és különösen a keleti megyékben magas, 25 százezrelék felett van. Az új megbetegedések száma csökken s egyre kevesebb a Koch-pozitív eset is. Ezek örvendetes tények, de az idült, elhanyagolt esetek, a gyakori terápia rezisztens beteg előfordulások óvatosságra intenek, különösen a fertőzött területek praxisaiban.
A mobil szűrő állomásokban a "rejtőzködő tbc-s esetek" mellett célirányos szerepük van a sokszor panaszmentes tüdőkarcinómás esetek kiemelésében is. A tünetmentes esetekben kétszer több a műthető beteg, mint a panaszokat említők csoportjában.
A magyar halálozási adatok megdöbbentők, ezért is kiemelt feladat a korai felismerés, terápia. A WHO álláspontja szerint az ernyőfényképpel történő szűrés nem eléggé hatékony, és ezért nem ajánlott. A jellemző tünetek keresése megfelelő értékeléssel, a követendő. A hazai közgondolkodás, egészségügyi kulturálatlanság mellett mi még nem mondhatunk le az ernyőfénykép-szűrésről. A mobil állomásokkal a tünet mentes (de már fertőző) tbc-s, illetve progrediáló, inoperábilissá válható betegeket is elérhetjük. A háziorvos ismeri a veszélyeztetetteket, így az alkoholizáló és dohányzó, alultáplált eseteket. A látókörében vannak, folyamatosan kommunikálhat velük és így ezeket is meggyőzheti.
A tüdőgondozók és a háziorvosok együttműködésének az utóbbi évtizedekben egy új lehetősége a légúti betegségek, az asztma, a COPD közös kezelése és rehabilitációja. A gondozott, nyilvántartott esetek száma rohamosan emelkedik mind az allergiás eredetű, mind a COPD csoportban. Az utóbbiba tartozó eseteinknél a környezetkárosítás és a dohányzás obstruktív hatása bizonyított. Úgy gondolom, a gondozók és a háziorvosok feladatai, kollektív ellátási, gondozási, rehabilitációs felelőssége a közeljövőben csak nőni fog.
COPD, az új "morbus hungaricus"
A növekvő eset számmal együtt rohamosan emelkedik morbiditása és a mortalitás is. A korai tünetek, mint a köhögés, a köpet ürítés, a fizikai terhelése nehézlégzés nem specifikusak. Gyakran a fizikái8s vizsgálatis negatív rossz légzésfunkciós paraméterek mellett. A 85%-ban dohányzás miatt kialakuló COPD jellemző tünete a progrediáló és a gyógyszerekre alig reagáló légúti obstrukció és a csökkent kilégzési áramlás. A háziorvost megtévesztheti az is, hogy a kezdeti stádiumban az érintetteknek nincs betegségtudatuk, s az életvitelük alig változik. Az obstrukciót spirometiás vizsgálatokkal lehet kimutatni.
Elsősorban a 40 éven felüli dohányosoknál indokolt a praxisban a szűrés. A COPD-ra veszélyezetteknek a 25%-a dohányzik. A háziorvos kötelessége a tüdőgondozóba való beutalás mellett a dohányzásról való leszoktatás lehetőségeinek ismertetése, a tanácsadás, a meggyőzés, a stressz oldás és a nikotinfüggőség mérséklése. (Sajnos hazánkban a férfiak 45%-a és a nők 28%-a dohányzik. Egyre fiatalabb korban szoknak rá és közel 30%-a a dohányosoknak évtizedek óta hódol ezen káros szenvedélynek. A 25%-uk ráadásul "láncdohányos", a 20%-uk pedig idült alkoholista is. Statisztikai tény, hogy elsősorban az aszociális körülmények között élők nikotin függők.)
Légzés rehabilitációk a praxisban és a tüdőgondozóban
Együttműködve érhető el csak a légzéskárosodottak életvitelének, munkabírásának, azaz a szomatikus-pszichés állapotoknak legalább a részleges helyreállítása, és így a túlélési idő növelése a terhelhetőség az életminőség javulás. Azoknál alkalmazzuk, akik az optimális gyógyszer beállítás, empatikus compliance mellett is csökkent toleranciával rendelkeznek. A COPD csoportba tartozókon kívül eredményes lehet asztma bronchialéban, mellkas műtétek után. A légző tornát, a mellkasi fizikoterápiát és az úgy nevezett terheléses ("kondicionáló") tréninget kombinálva alkalmazzuk, és így csökkenthetjük a dyspnoet , azaz növelhetjük a légző izmok hatékonyságát, segítjük a váladék ürítést, ezzel csökkentjük a légúti ellenállást és a légzési munkát. Az eszközök beszerzésére számtalan pályázati lehetősége van a háziorvosoknak is. A terheléses tréning a szoba kerékpárral vagy a futószőnyeggel csökkenti az izmok oxidációját. Emelkedik a laktátküszöb, csökken a CO2 és így mérséklődik a ventilláció, nő a terhelhetőség. (8 hét után akár 30%-os terhelhetőség növekedés is elérhető lesz.)
A rehabilitációval kevesebb lesz az intézeti ellátás, rendeződik a beteg lelki egyensúlya,nő az önellátás képessége. Javuló életkilátásokkal rendezhetővé válnak az elhanyagolt esetek és visszaáll a felborult mediciinális-emberi értékrend.
Összefoglalás
Remélem, az említettek igazolták az egymásrautaltságot a megelőzésben, a korai felfedezésben, a következmények mérséklésében. A morbiditás, a mortalitás csökkentése mellett,a hospitalizáció és a gyógyszerfogyasztás ésszerűsítése legyen a célunk. Racionálisan, gazdaságosan és mégis emberségesen, erről kívántam röviden szólni, tüdőgyógyászként, háziorvosként.
Lácacséke, 2011.02.07.
Dr. Salamon Sándor
háziorvos
Van egy álmom
A gondok az egészségügyben nem most kezdődtek, hanem egy folyamat következményei. Sokéves hátrányos helyzetű térségben eltöltött háziorvosi tapasztalatom motivált arra, hogy gondolataimat közreadjam.
Az orvos megszólítása
Tisztességes szándékú a gazdasági, szociális felzárkóztatási akarat, de hatásossága gyakran kétséges. Szükséges a fogadókészség, ami feltételezi az orvos- értelmiségneka megszólítását is, s ehhez felhasználja a kamara, a szakmai, a a civil és a karitatív szervezetek lehetőségeit is.
A közigazgatás, a média a kétségtelen hibák mellett értékteremtő szemlélettel is szóljon rólunk, a végeken tenni akarókról is. Hosszú távú stratégiára és az egyes kistérségeknek megfelelő taktikai lépések kidolgozására van szükség. Fontos a jelenlegi finanszírozási problémák átbeszélése.
Tapasztalatom szerint az elmaradott egészségügyi, szociális kultúrájú területeken a jogosan növekvő elvárásoknak való megfelelést gyakran szemlélteti elmaradások akadályozzák. Számtalanszor elgondolkozom azon, hogy megöregedve, testileg és szellemileg túlhajszoltan szabad -e így folytatni.
A keleti végeken
Ez így nem emberséges, szakmailag is gyakran kifogásolható. Van egy visszatérő álmom!
Szeretnék empatikusan, humánusan, szakmailag korrektül, türelmesen és időbőségben a hátrányos helyzetű betegeimen segíteni! Vajon örökre álom marad itt a keleti végeken?
AZ ALAPELLÁTÁS LEHETŐSÉGEI, IGÉNYEI 2011- BEN
2011.01.17. 12:22:02
A sors akarata vagy a figyelmetlenségem okozhatta, hogy a jeges úton megcsúsztam, elesve combnyak törést szenvedtem. Megműtöttek, lábadozok szobafogságra ítélve. Volt időm elgondolkodni a háziorvosi sorstalanságon, jelenünkön és jövőnkön.
Elkeseredhetünk, de nem adhatjuk fel, keresnünk kell a lehetőségeket, közösen, összefogva valamennyiünk és nem utolsó sorban a betegeink érdekében. Figyelembe vettem az ország gazdasági helyzetét, a költségvetésből adódó lehetőségeket, a szakmapolitika mozgásterét is. Javaslataimat mindezeket figyelembe véve, de nem elvtelenül kívánom megtenni türelmesen, taktikusan és diplomatikusan.
Ma már nem vita kérdés, hogy a megújítandó alap és szakellátás a feltétele az egészségügy valóságos reformjának.A háziorvosok látják el a betegek többségét, itt a legnagyobb a beteg orvos találkozási szám.Ebből adódóan itt van lehetőség szintetikus szűrővizsgálatokra, lakosság egészség felmérésre, népegészségügyi mutatók javítására.Ehhez csökkentendők a felesleges " adminisztrációs salangok" , mert a szakmai okok mellett csak költséghatékonyan ( okok, idő és forrásbiztosítással) valósíthatók meg az említett stratégiai célok, társulna a mobiditási paraméterek javulásával.
A szűrések ösztönzése mellett motiválnám a praxisokat akkor is, ha átvennének bizonyos feladatokat a szakellátástól. Ehhez kapcsolódóan célszerűnek tartanám a szakrendelőkkel szorosabb kapcsolatot tartó csoport praxisok , praxisközösségek létrehozását.Definitív ellátásra törekvés , csökkenő kórházi igénybevétel, esélyegyenlőség és az ellátók részéről finanszírozás növelő legyen. ( A teljesítmény volumen - korláton felüli teljesítés degresszív finanszírozásával 501%-os túllépésig.)
Az előzőekben kapcsolódóan megjegyezném, hogy átalakítanám a jelenlegi háziorvosi indikátor rendszert és az eredményességet növekvő mértékben honorálnám.
A praxisjog virtuális helyzetét meg kell változtatni, a praxisalap létrehozása nem elodázható, különös tekintettel a hátrányos helyzetű praxisokra, a nyugdíj előtt állók lehetetlen helyzetére. A Széchenyi kártya speciális formájának bevezetése is egy lehetőség, a jelenlegi állami forráshiányos állapotban. A jelenlegi alacsony praxisárak is elgondolkodtattak. Létre kellene hozni egy szolidaritás alapú fix összegben megállapított pluszjárulék rendszert az egészségbiztosítási kasszán belül, ami nem adózna és pótolhatná az alapanyagdíjat. (Tudom a valóságos megoldás tisztességes finanszírozások elvégzett mennyiségi, minőségi munkáért, a paraszolvencia eltörölte. A háziorvosi ellátás közszolgálatnak minősítése adókedvezménnyel, korkedvezménnyel, értékeink valós megbecsülésével)
Az egészségügyi kiadások közül az oda nem valók törlése, a szociális jellegű tételek kiemelése, az "életpálya" modell lépéseinek folyamatos kidolgozása és a betegjogok , kötelezettségek egyértelmű tisztázása. ( Egészségbiztosítási alapcsomag , betegkötelezettségek, működőképes szankció- ösztönző rendszer.)
A felszabaduló forrásokból így jutna az alapellátási szakdolgozói létszám emelésére is.
Az élvezeti cikkek árának drasztikus emelése nemcsak egészségmegőrző funkciójú, hanem a bevételek egy része az egészségügy számlájára folyjon be.
Feltétlenül szükséges a praxis fenntartásban, működtetésben előírt önkormányzati feladatok, költségvállalások átgondolása, az iparűzési adó eltörlése mellett. Így a tartalmi minimumnak felelősséghatások újraírása. Indokoltnak tartom az eszköz, az ingatlantámogatás bevezetését, fejlesztési lehetőségünkhöz. Itt jegyezném meg, hogy az EU- s források lejutása, hozzájutás az alapellátásban nem megoldott, ezen is változtatni kell.
Természetesen az említettek nem zárják ki és ténylegesen nem is odázhatják el tartósan a FAKOOSZ által korábban megfogalmazottakat. Így az egy főre fordított egészségügyi kiadások emelését, az információs rendszerek összekapcsolását, egységesítését, az önkormányzatok részvételét, a duális finanszírozásban, stb.
Az alapellátásban esetlegesen kialakuló csődhelyzet irreverzibilis helyzetet teremthet, nemzetbiztonsági problémát.
Ezek elmaradása végleges veszteségeket okozhat hazánknak, gazdasági és nemzetstratégiai maradandó következményekhez. Ezt valamennyien el kívánjuk kerülni. Segítettünk megmenteni eddig is az egészségügyet és fenntartjuk ezen szándékukat, de lehetőségeink végesek, reményeink kevesek a túléléshez.
2011. január
Dr. Salamon Sándor
Bodrogköz
ADVENTI GONDOLATOK
LEHETŐSÉGEINK AZ ORVOSI MŰHIBÁK MEGELŐZÉSÉRE
HÁZIORVOSI PRAXISBAN SZERZETT TAPASZTALATOK
2010.10.11. 11:33:51
BEVEZETÉS
Színvonalas elméleti és gyakorlati tudásunk ellenére fel kell készülnünk az esetleges műhibák bekövetkezésének az elkerülésére. Lassan javuló műszerparkunk, megfelelő közegészségügyi körülményeink ellenére, hazánkban még valószínüleg több ezer honfitársunk szenved (vagy meghalt), a műhibák következtében. Ez összehasonlítva a hasonló gazdasági - szociális körülményű országokkal, elfogadhatónak mondható. Sajnos pontos kimutatás nem áll rendelkezésünkre, így csak becsült adat, hogy a hibák mindösszesen 3-5 % -ért felelős az alapellátás!
Igyekeztem etnikusan mérlegelni a valós és a vélt tényeket, sérelmeket, mindig szem előtt tartva a hiba megelőzési lehetőségeket, a megelőzhetőség módjait. Nem ködösítettem el az egyéni és a betegek felelősségét vagy felelőtlenségét sem. Természetesen hallgattam el a zavaró szakmapolitikai, gazdasági, szociális rendszerhibák provokáló, alkalmanként elvtelen befolyásait sem.
Hangsúlyozni kívánom, hogy nem gáncsoskodni, " tettemre hívni " akartam vagy a hibás döntéseinkért, " feloldozást kijárni . . . "
A BETEGBIZTONSÁG ALAKULÁSA HAZÁNKBAN
Virhow után 1843-ban bevezették a műhiba értelmezését. Az 1876-os közegészségügyi illetve az 1878- as büntető törvények már szankcionálták is. Kiemelték a tudatos gondatlanságot ( luxuria), a hanyagságot ( vegligencia) és az egyéni felelősséget. Utóbbiaknál hangsúlyozták a súlyos testi sértés, a szabályos, tudatos megszegésének a felelősségét. Az 1848- as és vaz 1961- es jogszabályok hasonlóan értékelték a " gondatlanságot ", a foglalkozás körében elkövetkezett veszélyeztetést. Szó volt a felkészületlenségről, a figyelmetlenségről, a körültekintés hiányáról s ezek okairól is.
A rendszerváltás után az egészségügy átalakításával együtt nőtt, illetve nyilvánossá váltak a műhiba perek. ( Gondolom, ebben szerepe volt a bulvár manipulációinak is ) Az 1997- es egészségügyi törvény megpróbálta " az elhajlásokat" korrigálni, de a betegjogok indokolt és időszerű szabályozása mellett, sajnos csak manginálisan foglalkoztak a betegek kötelességeivel. Itt jegyezném meg, hogy előtérbe kerültek az úgynevezett manuális hivatások, s a korábban kimaradtak is, érintetté váltak. (Az okokat nem ismerem? ) . A háziorvosokkal szemben indított perek száma csökkent. Ezt a következőkkel magyarázom,:
1. Javult az ellátás színvonala a szakvizsga és a folyamatos továbbképzések által.
2. Minőségi átalakuláson ment a dokumentáció és a kommunikáció.
3. Jobban odafigyelünk a betegbiztonságra, a betegjogokra az ún. kockázat kezelésekre.
Természetesen jogosultnak tartjuk a minőségi elvárásokat, a protokollok a betartását, de jogtalannak az alulfinanszírozottságból adódó hátrányainkat. Morálisan pedig rontja a helyzetünket az is, hogy hiányzik a szolgáltatásainknál az ártatlanság védelem elve, gyakorlata. Másrészről elfelejtődnek a körülmények és a lehetőségek értékelései, mérlegelései. Sajnos hiányoznak az un. megelőzési kockázat csökkentő elemzésekre is. Kevesen tudják, hogy az EU országaiban nincs következő minőségügyi ellátási szabályzat, de létezik és ajánlott a tagok számára a minőségpolitika. Nálunk is voltak próbálkozások az alapellátásban, de kidolgozásuk hiányos, az érintettek által kevéssé ismert, elfogadott. Megragadom a lehetőséget és hangsúlyoznám a figyelembe veendő minőségi kritériumokat, ezek:
- A klinikai hatékonyság, a szolgáltatásokhoz való hozzáférhetőség biztosítása, az ellátás biztonságának a megteremtése, a fogyasztói elégedettség elérése és nem utolsó sorban a betegek jogainak a védelme.
1. ábra: A műhiba okok osztályozása
EMBERI OKOK
Páciens Orvos Külső
faktorok
1. Karakter: Szakértelem, tapasztalat hiánya. Társadalmi és szociális okok.
2. Cselekedet: A gyakorlati hibák.A tudás hiánya, nem besorolhatók
(etnikai, morális, vagy inkollegális )
RENDSZER BIBÁK
Szervezeti és szervezési hibák
Külső:
Szakmapolitikai okok,
Szervezési ( háttér ) okok. ( Ezek általunk nem befolyásolhatók )
Menedzsment:
Erőforrás hiány. Tréning hiány. A személyzet hibái.
A HIBÁK MEGELŐZÉSEINEK A LEHETŐSÉGEI
BETEGBIZTONSÁG MEGTEREMTÉSE
Közös célunk, hogy " selejtmentesen gyógyítsunk" , a tévedéseket elkerüljük, mérsékeljük az ellátó rendszer következetlenségéeit, hibáit. Biztos vagyok abban, hogy gazdasági , morális és szemléletbeli lemaradásunkkal együtt jár azzal, hogy egyre messzebb kerültünk az elvárható közszolgáltatástól. Úgy gondolom, hogy "az elmúlt rendszer kísért gondolkodásainkban és cselekedeteinkben. Hiányzik az ún. őrszem (sentinel, event) funkció és nem bevezetett az adverse event, azok a "nem kívánt esemény" alapján történő megítélés.
Nem akarok megfeledkezni a megelőzés átalakításának a szükségességéről s kiemelten kívánom kezelni az információs asszimetriákat is. Tapasztalatom szerint, ha jobban odafigyelünk a betegek panaszaira és folyamatosan bevonjuk őket az ellátás folyamatába. Ne felejtkezzünk el az időskor jelentőségéről, a gyors reagálás szükségességéről. Arról sem, hogy az ellátást befolyásolja az emocionális kontaktus teremtés, a humanizmusunk és az empátiánk is. Számtalan nem kívánt eseményt megelőzhetünk, ha mindig komolyan vesszük az első betegjelzéseket, mérlegelve cselekedjünk. Vállaljuk tetteinkért a felelősséget, kérjük és elvárjuk a megbocsátást, megértést. Ne felejtkezzünk el a betegeink pszichés instabilitásáról, betegségeikből adódó kiszolgáltatottságaikról. Azt tapasztalom, hogy amikor a betegek és a hozzátartozóik úgy érzik, hogy emberségesen, őszintén és tisztességesen bánnak velük, gyakrabban megbocsátják apróbb hibáinkat. Idővel visszanyerhetjük a bizalmukat is, ami nélkülözhetetlen önbecsülésünkhöz, önkritikánkhoz.
AJÁNLÁSOM
Javasolnám a Joint Cossission 2004- es Betegbiztosítási Célrendszerek dolgozatban közölteket módosítottan alkalmazni. Az alábbiakban ezt kívánom összefoglalni.
2. ábra A hibák hatásainak a megelőzése és mérséklése
Prevenció (P ) és a mitgation ( M ) jelentőségea praxisban.
ÁLTALÁBAN SZELEKTÍVEN SPECIÁLISAN
1. A betegazonosítás pontosítása. (P ) 1. Diagnosztikai és terápiás verifikáció. 1. A személy felelősség gyakorlatának az alkalmazása.
2. Aktív betegvezetés. 2. Egyedi megközelítés. 2. A TAO ( Evidence based medicine) folyamatossága.
3.Korrekt kommunikáció az egészségügyi 3. Reverzibilis kapcsolattartás az ellátott és 3. Empatikus és compliance harniában, az ellátás minőségének a
szolgáltatást nyújtók között, a kollegialitás az ellátandók között. folyamatos javítása.
szellemében. A folyamatos korrekció ( partner kapcsolati rendszer kialakítása, 4. A betegek elégedettségének az alakulása, korrigálása.
lehetőségeinek a megteremtése . a közös felelősség és eredményesség jegyében)
4. A iatrogeniák csökkentése. ( M ) 4. Megfelelés a CDC--Hygieniai előírásoknak.
5. A betegjogok ( és kötelességek ) 5. " Őrszem funkciók" , azaz rendszeres jelzés és
monitorozása. értékelése, a váratlan eseményeknek.
ÖSSZEFOGLALÁS
A hibaokok feltárása /1.ábra/ és a megelőzés gyakorlatának hiányosságaiból adódó diszkrepancia
/is/ jelzi, az elmúlt másfél évek szakmapolitikájának a hiányosságait, mulasztásait. /2. ábra/
Véleményem szrint ennek a lehetséges okai a következők lehettek:
1./ -- a vezetéstudomány hiányosságai,
2./ -- a feltétlen politikai megfelelés, megfeleltetés, azaz „átpolitizálás gyakorlata”,
3./ -- a társadalom alúl vagy félre tájékoztatása, alkalmanként „manipulálása”,
4./ -- a búlvár média túlkapásainak az „eltűrése”, esetenként a motiválása,
5./ -- az elmaradott egészségügyi kutúra megszüntetésének kampányszerű megoldási kisérletei s az eredménytelenség „elhallgatása”.
6./ -- az érintettek nem megfelelő megszólításaiból illetve az eszközök, módszrek helytelen megválasztásából adódhatott,
7./ -- a politikai, szakmai és társadalmi konszenzus hiánya,
8./ -- a múlt rendszerből örökölt szemléletek, megközelítések részleges megmaradása,
9./ -- nem utolsó sorban a finanszírozás anomáliája miatt:
a./ -- alulfinanszirozottság,
b./ -- a paraszolvencia „éleben maradása”.
Az említettekből is levonható tanulságok figyelembe vételével kell kialakiítani az új egészségügyi stratégiát. Az alapellátásban is, azaz figyelembe kell vennünk, hogy a folyamat szabályozások szükségesek, de sohasem elégségesek. Alapvető strukturális átalalkításokra van szükségünk, összhangban a közigazgatás, az oktatás átformálásával.
Először gondoljuk át a lehetőségeinket, vegyük figyelembe a szakma, a politika és a lakosság érdekharmóniáját, alkalmazkodó képességeit és igényeit. Nem lesz könnyű a sok helyen még „feudális” jellegű strukturákat, a konzervatív szellemiséget átformálnunk és a nemzeti sajátságainknak is megfeleltetve, a felzárkóztatás útjára lépnünk.
Reméljük, hisszük, elvégezzük.
Dr. Salamon Sándor
Bodrogköz
A véleményeket a FAKOOSZ Fórumába várjuk:
http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=fakoosz&id=1285078888
Vitairat, Tanulmány
JAVASLATOK AZ EGÉSZSÉGÜGY ÁTALAKÍTÁSÁHOZ
ÉSSZERŰEN, CÉLTUDATOSAN, RENDEZETTEN ÉS KÖVETKEZETESEN
HELYZETÉRTÉKELÉS
Őszintén és reálisan kell értékelnünk az ország gazdasági, morális, egészségügyi, oktatási, szociális helyzetét, a várható forrásokat, az elhúzódó válság következményeit. Együttesen alakítják az egészségügy lehetséges struktúra átformálását és a következményes funkció javulásokat. Az említetteknek a rászorultság, a méltányosság, a szolidaritás elve és gyakorlata alapján kell működnie. Ezekből adódik az ár/értékviszonyok, az elszámolások és elszámoltathatóságok illetve a finanszírozás követésének a szükségessége, természetesen folyamatos korrekciókkal. Egyensúlyba hozandó az állam döntési és végrehajtási felelőssége, az egyének lehetőségeivel és döntési jogköreivel (önmagunkon mennyire és hogyan, milyen lehetőségek fel – kihasználásával kívánunk segíteni ?) A szolidaritás nem zárja ki a piaci versenyt, a korrekt átláthatóság és fenntartható finanszírozási egyensúly megteremtése mellett. Mondjunk nemet az indokolatlan és finanszírozhatatlan követelményekre és egyúttal, a méltánytalan diszkriminációra is.
LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE HALADJUNK
Úgy gondolom, hogy nem abszolutizált reformokban kell gondolkodnunk, cselekednünk, hanem folyamatos konszenzuson alapuló következetes lépésekben. Megtorpanásoktól és túlzásoktól mentesen, felelősség teljes kommunikációval, szociálisan érzékenyes és a piacgazdasági szempontokat, a beteg biztonságot figyelembe véve. Nem felejtkezhetünk el arról sem, hogy egészséges demokráciákban törekednek a harmonikus növekedésre és időtállóságra, az elégedettség harmóniájára. Legyen vége az elszemélytelenedett gyógyításnak, a szenvedő honfitársaink dehumanizált ellátásának. A beteg hús, vér Ember, aki a testi nyavalyák enyhítésén túl, vágyik a szellemi, lelki támogatásra is. Szeretetre, megértésre és nem utolsó sorban emberségre!
Kis lépésekkel is haladhatunk, elérhetjük a fő célt, azt, hogy nem a betegség ügyre, hanem az egészségügy megelőző funkcióira, az egészség nevelésre és megőrzésre helyezzük a hangsúlyt. Oktassunk, neveljünk, példát mutassunk honfitársainknak. Ki kell alakítanunk a biztosított és az egészség megőrző együttműködési stratégiáját, ami új érdekeltségi viszonyokon kell, hogy alakuljon.
Sajnos többet tudunk az ellátási költségekről, az ellátottak számáról, mint az ellátás valóságos hatásairól, polgártársaink szomatikus és pszichés állapotáról. Úgy gondolom, hogy a gazdasági fellendülések, öntudatra ébredésünkhöz, morális tartásunkhoz elengedhetetlen az iskolázottak megfelelő, tartósan fennálló egészségi állapotának a biztosítása. Legyünk valamennyien jól képzettek, testi-lelki egyensúlyban és így békességben élők, egyéni és közös céljainkat megvalósítók, az országcsalád egyenrangú tagjai. Ez is fontos a beteg biztonsághoz, az ellátást biztosítók biztonságához, az érdekek nélküli gyógyításhoz.
Vannak anyagi források nélkül is megléphető lépések. Így a morális megbecsülés növelése, a korrekt kommunikáció és nem utolsó sorban az önszerveződő valamint az érdek érvényesítő szervezetek bevonása az átalakítás folyamatába. (A gyakorlatban szerzett tapasztalatokat, semmi sem pótolhatja!) Az egészségügy parttalanságát, a csőd közeli helyzetet okozókat minden szinten felelősségre kell vonni és provokatív lehetőségeiket megszüntetni. Igen, új emberekre és más szemléletre van szükség sürgősen, a nemzet tragédia elkerülése végett. Generációváltásra, de az arra érdemes idősödők tapasztalatainak a figyelembe vételével.
Hangsúlyozni szeretném, hogy az egészségügy átalakítása együtt kell, hogy járjon az oktatás, a gazdaság és a közigazgatás megreformálásával. A régiók, a kistérségek szerepének átértékelésével, a megyék funkcióinak hangsúlyozásával és az egészségügyi ellátáshoz való viszonyulás átformálásával. Így javasolnám az alap ellátás és az önkormányzatok viszonyának a módosítását is.
A FAKOOSZ által javasolt, a Kamara által támogatott illetve a pécsi Alapellátási konszenzus értekezleten megfogalmazottak tartalmazzák, mint vezetőségi tagnak a véleményemet. Ehhez kapcsolódóan megemlíteném, hogy az alapellátás valóságos megbecsülése, értékeinek elismerése nélkül, remény sincs egy új egészségház felépítésére. Ez az alap, ami ha nem stabil, ha hiányoznak az anyagi forrásai és személyi feltételei, (a háziorvosok elöregedése, a rezidens hiány miatt) reményünk sincs stabil egészségügyi felépítményre. Az első vonalbeli háziorvoslás nemzetbiztonsági probléma és fenyegetettség, nemzetstratégiai kérdés.
Itt jegyezném meg, hogy sokszor elgondolkoztam, mint volt Polgármester, az önkormányzatok és a háziorvosok viszonyáról, kapcsolatairól. Beleszólnak a dolgainkba, alkalmanként fenyítenek, mások elszámoltatnak, sokan nyűgnek érzik az alapellátással való foglalkozást. Én a különválasztás irányába indulnék el, megmaradna a jegyzői hatósági, szolgáltatást ellenőrző jogkör és a szakmai szervezetekre maradna a többi. (Az újjá szerveződő szakmai kollégiumok, az átalakuló ÁNTSZ-ek és nem utolsó sorban a területi ellátásért felelős szakfőorvosok lennének hivatva, az alapellátás kontrollálására, nagyobb felelősséggel és kibővített jogkörrel.)
Természetesen szoros kapcsolatban a közigazgatási hivatalokkal, különös tekintettel az ideszervezett ÁNTSZ-ekre és az ide került REP-re. Itt szakmai, finanszírozási, szakmajogi, együttműködésekre gondolok, figyelembe véve a jelenleg még kistérségként működő társulások valós szociális- gazdasági és egészségügyi helyzetét. Szorosabb kapcsolatokat teremtenék a szakrendelők és a praxisok, csoportpraxisok vagy praxisközösségek között, integrálnám azokat. Mindezek együttműködésének az ellátás más rendszereivel, a célszerűségéről, a költségkímélő hatásokról és nem utolsó sorban ember, beteg és orvosbarát funkcióiról kívánok szólni.
CENTRALIZÁCIÓ ÉS INTEGRÁCIÓ
Nekünk az idősebb generációhoz tartozóknak vannak rossz tapasztalataink az átkosból, a politikai döntések által kikényszeríttet „demokratikus centralizációról”. Nem erről van szó, hanem arról, hogy számos fejlett kapitalista országban felismerték, az állam célszerű feladata az egészségügy felügyelete, irányítása. Stratégiai kérdés a növekvő költségek, a nép egészségügyi szempontok a gazdasági célszerűség miatt is. A meglevő állami források arányos, eredményes el és felosztása nélkül az ellátás ellehetetlenül növekvő várólistákkal, romló morbiditási és mortalitási adatokkal életszínvonal romlása, a GDP csökkenésével. A magántőke önszerveződő képessége az egészségügyben részleges, soha sem egy-egy országot lefedő. Az állam ne mondjon le róla fel és kihasználja, de ismerje fel a korlátait.
Az említetteket átgondolva voltak próbálkozások Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben 2009-ben, a centralizációra és az integrációra. Ezek számos szakmai és finanszírozási tapasztalattal szolgáltak a számomra.
Ezek a következők voltak:
1. Áttekinthetőbbé váltak az ellátási anomáliák, így a túlzsúfoltság vagy a kihasználatlanság okai, amik a várólistákat is okozzák például.
2. Az eszközpark nem egyenletes működtetésének az okai.
3. Indokolatlan szakmai párhozamosságok, a háttér intézmények egyenetlen leterheltsége.
4. A bérfeszültségek okai, mértéke és jellege.
Egyértelművé vált, hogy ezeket folyamatosan kontrolláló, irányító központokra van szükség. A struktúra felépítés változó lehet például holding vagy részvénytársaság. A két megyében szerzett tapasztalatokból levonták a szükséges következtetéseket. Így csökkent a várólisták ideje, mérséklődött az eszközpark kihasználatlansága (a holt idő) mobilizálhatóvá vált a szakszemélyzet, és célszerűen integrálhatták az egyes háttér szolgáltatásokat például pénzügyi, jogi, minőségbiztosítási stb. Követhetőbbek lettek a beteg utak és kiszűrhetők az ellátással retinensen visszaélő szolgáltatók, betegek. Kiemelném, hogy a integrált- centralizált ellátás lehetőséget teremtett, hogy más pozíciókban tárgyaljanak a beszállítókkal. Nagy tételeknél mindig érvényesül az alku pozíció megerősödése, a szolgáltatást igénybevevőknél is.
A nemzetközi és hazai tapasztalatokat figyelembe véve javasolnám lehetőségként az egészségügyi ellátási rendszerek megyei centralizációját és funkcionális integrációját. Ez nem jelenti az önállóság elvesztését, csak funkcionális átértékelését, a felelős, megbízható, egyenletes színvonalú betegség ügy megvalósítását. Így biztosan érvényesülnek az azonos szakmai protokollok, egységes minőségbiztosítási rendszerben. Idővel ahogy arra utaltam a felvázoltak lehetőséget teremtenek a preventív egészségügy kialakítására.
Én integrálnám az épülő és meglevő szakrendelőket, a sürgősségi alapellátást és a praxisokat is, természetesen a folyamatos elektronikus betegkövetési rendszerrel együtt. A beteg utak alakulásai valamennyi szinten, így beláthatók lesznek, korrigálhatók és befolyásolhatók. A rendszer kiépítése természetesen időt és valamennyi költséget igénylő, (ami gyorsan és sokszorosan megtérül) és javasolnám a területi szociális- gazdasági különbségek figyelembe vételét is. Megteremti a megelőzés, az egészség nevelés strukturális és funkcionális kereteit is, hozzájárul a tudat formáláshoz.
ÖSSZEFOGLALÁS
Nem vagyok álmodozó, ismerem a honfitársaim egy részének a hozzáállását, egyes kollégák elfásultságának és reményvesztettségének az okait. Tudom, hogy évtizedekre lesz szükség a végleges átalakításhoz, de ember és szakmai kötelességemnek éreztem, hogy sok évtizedes tapasztalataimból leszűrteket közöljem. Időnk vészesen fogy, reményeink csökkennek, az első lépéseket meg kell tennünk. Kötelességünk szakmai hitelességünk és emberi tisztességünk miatt, együtt, valamennyiünkért.
2010. szeptember 21. Dr. Salamon Sándor
Bodrogköz Szakfőorvos, háziorvos
FAKOOSZ Regionális vezető
A véleményeket a FAKOOSZ Fórumába várjuk: http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=fakoosz&id=1285078888
Tisztelgés idős betegeim előtt
A demográfiai elöregedésről
Az Erópai Unió országaiban az idősek száma rohamosan nő, ami számos gazdasági, szociális és medicinális problémát okoz. A gondokat nálunk még tovább fokozza, hogy az uniós átlagot meghaladó mértékben csökken az össz-, illetve munkaképes lakosságszám, s konstruktúra egyre kedvezőtlenebbül alakul.
Erre sokáig nem eléggé figyeltünk oda és későn vettük észre azt is, hogy az un. „eltartási teher növekedését lassan követték az ellátó rendszerek átalakulásai. Ezek után érthetők a funkcionális zavarok, a működési diszharmóniák, aminek súlyos következményei vannak az idősek életvitelére, életminőségére és a várható élettartalmukra.
Úgy gondolom, hogy idő-és cselekvés zavarba azért kerültünk, mert „túlértékeltük „ a passzív időskori cselekvéseket. Másrészről elhanyagoltuk „az aktív szépkorúság" lehetőségeit, gyakorlatát, rendszerbe állítását. Kevéssé figyeltünk a munka-, a nyugdíjviszonyok, a családstruktúra átalakiítások, a generációs ellentétek provokatív hatásaira is. Mindezekhez sajátos „norbus hungaricus” – ként társul az önpusztításra való hajlamunk, azaz az egészségtelen életmódunk, az egészségügyi kulturálatlanságunk időskorban is.
Időseink életmódjáról és közérzetéről
A kényszernyugdíjaztatás a csökkenő munkalehetőségből adódik, ami tovább rontja az idősek alkalmazkodási képességeit, és egyuttal csokkenti a veszteségek mérséklésének a lehetőségeit. A természetes fizikai, szellemi aktivitás lelassulásával együtt jár az életstílus és az életvitel átalakulása. Nyílvánvalóan differenciáltak a reakciók a gazdaság, társadalmi helyzettől, körülményektől, illetve igényszintektől függően. Általános viszon az egoizmus fokozódása, a diszharmóniára való hajlam, illetve az akaratlagos konfrontációs készség, késztetés. A konfliktusokra való hajlamot számos esetben az elfoglaltság és a pihenőidő aránytalanságai motiválják.
Reálisan egyre kevesebben mérlegelnek, értékelnek, érdekérvényesítenek. Elsősorban a friss nyugdíjasok türelmetlenek, a „megérdemelt „és a valóságos megbecsülésüket hangsúlyozók, a sérelmeiket elfogultan túlértékelők a hangoskodók.
Szociális helyzetük és egészségük
Sajnos az időseink egyharmada a hivatalosan megállapítot szegénységi küszöbön, vagy az alatt él. Sokakat a családjuk is „elfelejtett”, számosan asszociálódtak és marginalizálódtak.
Gyakran az idült betegségek halmozottan sújtják őket, amely csak fokozza szomatikus és pszichés kiszolgáltatottságukat, növeli veszélyeztetettségüket, állandósítja tartós hátrányos helyzetbe kerülésükt.
Az önkormányzatok, az egészségügy, a társadalmi civil és a vallási szervezetek gondolkodása nélkül ”sorstalanságuk” kimondhatatlanul embertelen lenne. Ezért tartom nagyon fontosnak az önszerveződéseik segítését. Ezek alkalmasak a személyes aktivitásuk spontán fokozására, a leginkább személyiség függőség alakítására.
Gondok és lehetőségek
Közös a felelősségünk, számosak a lehetőségeink az emberséges, etikus, a szakmai evidenciáknak megfelelő segítség megadására színvonalas öregellátó intézetek számának a növelésével, az otthonok, az ápolási és elfekvő osztályok humanizálásával. Fontosnak tartom a háziorvosi szolgálat, a házi és intézeti ápolási rendszerek működésének összehangolását.
Úgy gondolom, több krónikus ágyra lenne szükség, és nagyobb figyelmet érdemelne az idősek rehabilitációja is. Az idő sűrget, érdekeink közöse, a tétlenségünk diszkriminál és dehumanizál, amin sűrgősenváltoztatnunk kell.
Ehhez kérem valamennyi jóérzésű honfitársamat, kollégáim segitségét.
(Részlet egy háziorvos naplójából.)
Dr. Salamon Sándor
Háziorvos, Bodrogköz
Sándor barátunk ez év márciusában írt gondolatai ma is időszerűek:
MEGHASONLOTTAN ÉS BIZALOMVESZTÉSSEL
GONDOLATOK AZ EGÉSZSÉGPOLITIKÁRÓL, A BODROGKÖZBŐL
ELLENTMONDÁSAINKRÓL
Megosztott és manipulált országunkban, ahol rohamosan nő az esélytelenek száma, a gyógyítók lehetőségei emberileg, szakmailag egyaránt behatároltak. Ugyanakkor az elvárások folyamatosak, időnként ugrásszerűek. A finanszírozás huncutságai mellett küszködünk az egészségromlottakkal, az asszociálódó társadalmi többséggel.
Az elmúlt évek eredménytelenségei bebizonyították, hogy másfajta esélynövelő eszközökre, egészen eltérő szemléletű megközelítésre, hozzáállásra van szükség a szakmapolitikában is. Lehetetlen helyzetbe kerültek mind az egészségügyben dolgozók, mind a betegek. A mellébeszélések ideje végérvényesen lejárt, az európai uniós egészségügyi rendszerek rangsorában már 1998-ban a 14. helyről a 20.-ra kerültünk, elsősorban a várakozási idő növekedése, és a kapacitás-szűkítés miatt.
Ott vannak ugyan az Uniós források, amelyek 2013-ig 400 milliárd Ft-ot jelentenek, de ez csak fejlesztésre fordítható, intézménybővítésre, építésre, és eszközbeszerzésre. Az illetékesek arra már kevésbé figyelnek, hogy a működés finanszírozása összhangban van-e az ellátandó feladatok mennyiségével és minőségével. Ezek után érthető, hogy egyes szolgáltatók kapacitásai kihasználatlanok, míg máshol túlterheltség van. Kevés szó esik arról is, hogy a gazdasági válság miatt, folyamatosan csökken a járulékfizetők száma. A politikai vezetés az elmúlt években az államadóság csökkentésének túlhangsúlyozásával indokolta az egészségügy közfinanszírozásának a mérséklését. Tehetetlenségét mutatta, hogy próbálkozásai a gazdasági, egészségügyi és közigazgatási reformok bevezetésére félresikerültek, ellehetetlenültek.
VÁLASZÚT ELŐTT
Egészség megőrző és betegség megelőző kísérleteink / pl.: IBR / csődöt mondtak. Ma már a munkaképesek egészségi állapota alapján /WHO/, a 90. helyre csúsztunk le. Ez különösen kiábrándító, ha azt is tudjuk, hogy nálunk 30 év az egészségesen munkában eltöltött idő. Az OECD országokban ez 33-35 év, és 14 mutatójuk alapján felállított sorrendben hatszor vagyunk az utolsók, és ötször az utolsó előttiek.
A vidék helyzete különösen elkeserítő, növekvő munkanélküliség, nyomorgó öregek és romák, éhező gyerekek. Türelmetlen, és alkalmanként agresszív betegek, a kilátástalan szakmai és emberi helyzetük miatt pályaelhagyó, vagy elpályázó orvosok, ápolónők, stb.
A gátlástalanul viselkedő kiskirályok, politikus mamelukok, a manipuláló média segítségével, számtalan alkalommal ellehetetlenítik kollégáimat. Meg kell szűntetnünk a megosztottságunkat, ki kell védenünk az előzőek által provokált összetűzéseinket a betegeinkkel, a közigazgatással, és az ellátás különböző szintjei között. Ha nem tudunk változtatni, az már nemcsak az egészségügy sorstalanságához, hanem valóságos nemzeti tragédiához vezethet. Ne legyünk a szakadék alján kesergők, hanem közösen, összefogva, a régi sérelmeket elfelejtve cselekedjünk. Ez közös felelősségünk, orvosi hivatásunkból adódó legyen!
Ahhoz, hogy érdemi változásokat tudjunk elérni, időnként nem árt, ha magunkba is nézünk. Törekedjünk honfitársaink hozzáállását javítani egészségük megőrzése, megvédése érdekében, és partnernek tekintsük, neveljük a változtatni akarókat. Nem lesz könnyű az elégedetleneket, a bizalomvesztőket ésszerűen befolyásolni.
AJÁNLÁSAIM
Az említetteket figyelembe véve átgondolni javasom az alábbi kérdéseket:
1. Mennyit ér egy emberélet ma Magyarországon? Mennyit kívánunk áldozni a közpénzekből a gyógyításra, a megelőzésre, az utókezelésre és az egészségvédelemre? Akarjuk-e, és tudjuk-e az együtt nem működőket befolyásolni? A személyiségi jogok és a közösségi jogok harmóniáját meg tudjuk-e valósítani?
2. Az egészségügy prioritásának megfogalmazása mellett mikortól várható az érték teremtése szerinti megbecsülése?
3. Mi jár állampolgári jogon? Lesz-e valóságos szociális- és egészségügyi biztonság a hátrányos helyzetűeknek is.
Másrészről el kellene gondolkodni azon is, hogy a betegnek nemcsak jogai vannak, hanem kötelességei is, amiket nem hanyagolhat el. / Ennek tudatosításában különösen fontos szerepe lehet a közmédiának./ Mindezekből adódnak az alábbi kérdéseim:
1. Mindent megtesznek-e a betegek a gyógyulásukért?
2. Meg van-e a bizalmuk az ellátókkal szemben? Kik befolyásolják a döntéseiket?
3. Milyen szintű, és hitelességű az együttműködésük?
LEHETŐSÉGEINKRŐL
Tetszik, vagy sem, el kell fogadnunk a makro közgazdászok javaslatát, az egészségügyi szolgáltatások nem felesleges pénzkiáramlási formák. Nálunk is természetesnek fogadjuk el az oktatás és az egészségügy húzó ágazatok, munkahelyteremtők, és GDP növelők. Ebből adódóan logikusan következik, hogy növelni kell az egészségügy részesedését a GDP-ből , a gazdasági válság ellenére. Az Európai Unióban, Ázsiában is ebbe az irányba mozdultak el. Az állami költségvetésnek a közfinanszírozáson belül emelni kell a részesedését. Ma az E-alap bevétele 1400. Milliárd Forint, amiből 1100.Milliárd a 4,3 millió munkavállaló befizetéséből keletkezik. Az állam csak 300 Milliárdot tesz be, ami ma már igen kevés. A csökkenő járulék bevétel pótlása az adóbevétel emelésével kompenzálható, ezért javaslom, hogy növelni kell az élvezeti, egészségromboló szerek, a luxusáruk adóját az igények szerint. / Közvetve egészségállapot-javító, és egészségnevelő hatású is ez./
Úgy gondolom, reális elvárhatóság, hogy 55/45 arányúvá válik az adótartalom, és a járulékbevétel aránya. Ritkán kommunikálják, hogy nálunk már napjainkban is az egészségipar a GDP 8,3 %-át termeli, 4,9 %-os közkiadás mellett. Valóságos eredményt csak a humán erőforrások kondicionálásával várhatunk, azaz növelendők az egészségügyben dolgozók bérei, pártpolitikai érdekektől függetlenül. Kialakítandó társadalmi konszenzus mellett, a dolgozók közösségi elismerése, értékteremtéseik elfogadása.
Definiálandók újból és folyamatosan a feladataink, a hatásköreink, és az elszámoltathatóságunk is. Végig gondolandók a beruházások funkcionális ésszerűsége, a meglévő intézmények profil tisztítása. Az ellátásszervezéshez közigazgatási reformra is szükség van, valamint szolgáltatás vásárló egészségpénztárra, rendezett tulajdonviszonyokra, és a fenntartói felelősség elszámoltathatóságára.
Külön is hangsúlyoznám, hogy a valóságos esélyegyenlőség megteremtését, összhangba kell hozni a speciális ellátási igényekkel, és a kistérségi népegészségügyi helyzettel, szükségletekkel. A bizalmi kapcsolaton segítene, ha az orvosok intézményi szinten szerződéses viszonyban dolgoznának, és a beavatkozások díjszabásait valós értékeken számolnák el. Mindezek is többletforrásokat, igényelnek, amit a közigazgatás, a politika pazarlásaiból fedezni tudnánk.
Az elmúlt húsz évben a háziorvosi praxisok átalakítása elég jól sikerült. A hibák, a hiányosságok közismertek, így az alulfinanszírozottság, a túlterheltség, a rezidensképzés anomáliái, a praxisjoggal kapcsolatos inkorrektségek, stb. Az említettek azért is sürgős megoldást igényelnek, mert az életkorból adódóan folyamatos a praxisok kiüresedése. Segítséget, és színvonal növekedést jelenthet, a praxisközösségek, a csoportpraxisok létrehozása. Ezek, és a minőségbiztosítás bevezetése jövedelemnövelő, a praxisalap létrehozása pedig anyagi biztonságot nyújtó lehetne. Hangsúlyoznám, hogy a minőségi elvárások teljesítésének alapvető feltétele az érdekeltségi rendszer megváltoztatása, összhangban a betegségtudat átalakításával.
Át kell gondolnunk a régiók, a kistérségek szerepét, meg kell mentenünk az apró falvakat is, egészségügyi, oktatási, közigazgatási-, és vallási értelmiségükkel együtt. Lépéseket kell tenni a praxisellátás, és a sürgősségi alapellátás különválasztására. Jobban oda kell figyelnünk az egészségügyi és szociális szférákban dolgozók együttműködésére, és élő kapcsolatokat ápoljunk a civil szervezetekkel is.
Ideje lenne a mindenkori politikai érdekektől független egészségügyi stratégia kialakítására. Ez mérlegelné, és folyamatosan korrigálná az ellátandó terület / régió, kistérség / finanszírozási differenciáltságát.
Másrészről garantálná a GDP-ből az egészségügy növekvő részesedését, és ezzel arányosan ellenőrizné az elvárható javuló eredményeket. / ÁNTSZ, Szak-főorvosi Rendszer, Alapellátási Intézet, Szakmai Kollégiumok, a Kamara és Szakmai Szervezetek segítségével, pld.: az alapellátás szintjén a FAKOOSZ támogatásával./
Az említettek elfogadása, és alkalmazása a politikai elit felelőssége, vagy felelőtlensége a választópolgárokkal szemben. Alkotmányos kötelességük mindig, és mindenkor az egészségügy területén is az esélyegyenlőség megteremtése.
Dr. Salamon Sándor háziorvos,
Szakfőorvos, Bodrogköz
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
MINŐSÉGÜGYI SZEMPONTOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN ÉS A BIZTOSÍTÁSI RENDSZEREKBEN
EGÉSZSÉGÜGY VAGY BETEGSÉGÜGY?
A közelmúltban végzett gerontológiai felmérések szerint a 65 éven felüliek mortalitását 20-25 %-ban genetikai, 23-25 %-ban környezeti ártalmak, 35-40 %-ban az életmód és 18-20 %-ban az egészségügyi rendszer határozza meg. Egészségi állapot javítás az előzőekből adódóan, életmód és környezeti tényezők javításával érhető el.
Sajnos, a jelenlegi ellátó rendszer elsősorban a fizikai állapotukra figyel, elhanyagolja a fizikai- szellemi- értelmi- érzelmi harmóniát. A teljességet, az „egészséget” szétválasztó egészségügy ezért válik betegségüggyé. Elfelejtődik, hogy belső harmóniánk nem megteremthető a társadalmi, gazdasági és természeti környezet egészsége nélkül.A megelőzés helyett a betegségkövetés a jellemző, a gyógyító orvoslás.
Ebből adódik, hogy betegségmegelőzési programok hiányában pazarló módon, a társadalombiztosítási kiadások egy beteg társadalom kiadásait igyekeznek fedezni.
(Forráshiány miatt, így már nincs elegendő forrás a betegségmegelőzésre, s a környezeti ártalmak csökkentésére. Másrészről a diagnosztikai, a gyógyszer és más költségek pl. energia, élelmiszer, stb. is folyamatosan nő, finanszírozást befolyásoló. (Az erre ráépült intézmények profitszerzési érdekeinek ez felel meg, ezért konzerválni akarják!) A TB rendszere így maga is kényszerpályán mozog, rossz érdekeltségeket teremt, maga is a betegségügyet szolgálja. Ezt csak a prevencióra való szemléletváltás, gyakorlat szüntetheti meg. Ehhez viszont szakmapolitikai szándék szükséges, azaz az egészségügy ne csak költségvetési kérdés maradjon. A helyzetet rontja az elöregedés, a csökkenő foglalkoztatás, a csökkenő gyerekvállalási kedv, a halmozódó szociális problémák.
Ne felejtsük el azt sem, hogy nemcsak azért kevés az egészségesen munkában eltöltött idő, mert nincs elég munkahely, vagy az emberek nem szeretnek dolgozni, hanem azért is, mert betegebbek. Úgy gondolom, az eddigi intézményközpontú gondolkodást betegközpontú ellátásnak kellene felváltani, hiszen a környezeti hatások, állapotváltozások elszenvedője az ember. Erre jellemző példák az éghajlatváltozás következményei, az időjárási események számának növekedésével arányosan gyakoribbak az un. „frontbetegségek”, különösen a krónikus betegségekben szenvedőknél és az időseknél.
Másrészről a globalizáció megváltoztatta a betegségspektrumokat is. A biológiai kórokozók szerepe csökkent, az étkezési deviációké és a mozgáshiányé megnőtt. A társadalmi, gazdasági helyzet összefüggését az egészséggel az un. deprivációs index mutatja meg, ami minőségi mutatókat használ. Így figyelembe veszi a jövedelmi viszonyokat, az iskolázottságot, a munkanélküliséget, a nagycsaládosok és a gyereküket egyedül nevelők arányát, a lakósűrűséget, a 100 főre jutó személyautók számát. 15-64 éves kor között emelkedik a korai halálozás, mértékével arányosan de nem szignifikánsan. Közismert, hogy a jólét súlyfelesleggel járhat, a 45 éves a férfiak harmadánál, s különösen a nőknél hazánkban.
(Sajnos évtizedek óta, emelkedő tendenciával.) Súlyosbítja a helyzetet a mértéktelen dohányzás, drog és alkoholfogyasztás.
Az alábbiakban az „egészségügy-betegségügy” kérdésére, keresem a válaszokat. Ezek a következők:
- Egészségügy: elsősorban megelőzés és csak másodsorban, szükségből „betegségügy”.
- A TB rendszerében úgy gondolom, a biztosított és az egészségmegőrző között létrejövő szerződésben kellene gondolkodni, ez lehetne a hosszútávú stratégia.
Át kell alakítani az oktatási és érdekeltségi viszonyokat. Az orvosnak az egészségmegőrzésben kellene érekeltnek lenni, juttatásai ettől függjenek. Értékelni kell az említettek mellett, a gyógyítók holisztikus gyakorlatát is.
- Új mutatók kidolgozása szükséges, mert a GDP-vel nem mérhewtő az életszínvonal ! Az anyagi javak imádása helyett, helyükre kell kerülni más értékeknek is. Így az egészségnek, a bioztonságnak, a szeretetnek és a természetes környezetnek.
- Véleményem szerint a közgazdaságtannak, teljesen új alapokról kell elindulnia. A gazdasági fenntarthatóság domináljon az uralkodó pénzcentrikusság helyett. Az utóbbi számos tényezőtől függ, amiket sajnos eddeg nem mértek.
GONDOLATOK AZ ÚJ MUTATÓK SZÜKSÉGESÉGÉRŐL
2008-ban Franciaországban a köztársasági elnök felkérésére Joseph Stiglitz vezetésével a CMEPSP, Gazdasági Teljesítmény és Társadalmi Haladás mérésével foglalkozó Bizopttság átvizsgálta a gazdasági teljesítmény éls társadalmi haladás mutatóinak az összefüggéseit.
Keresték a társadalmi fejlődést előmozdító indikátorokat, értékelték az alternatív mérési mószereket és ajánlásokat dolgoztak ki.
Nehezítette a helyzetet, hogy a jelentés készítése alatt következett be a gazdasági válság. Ez is arra utalt, hogy a reformokat a tervezettnél gyorsabban kell megvalósítani. Reális klépeket kell kialakítani az eladósodás métékéről és a várható gazdasági teljesítményről (az egészségügyben is).
A jelentés hangsúlyos mondanivalója az volt, hogy a megfelelő értékrendszerek kialakításához, a gazdasági termelésről a lakosság jólétére, egészségi állapotára kell helyezni a hangsúlyt és ezt a fenntarthatóság tükrében kell értékelni.
ÉLETMINŐSÉG ÉS EGÉSZSÉG
Az egészség az életünlk tartalmát és minőségét meghatáérozó alapvető tényező. Nélküle a többi összetevő elveszti az értelmét. Sajnos jóval többet tudunk az egészségügy költségeiről és az ellátott betegek számáról, mint az ellátás hatásairól és általában a lakosság egészségi állapotáról. Ne felejtsük el azt sem, hogy az egészség hatással van mind az élettartamra, mind az élet minőségére. Az utóbbi mérése részleges, hiányos. Az egészség értékeléséhez ezért a morbiditási-mortalitási adatok egyaránt fontosak.
A jelentés tizenkettő ajánlásával egy valóságosabb lehetőségre hívta fel a figyelmet. Egy későbbi dolgozatomban az említettekkel összefüggésben az orvosi műhibákról, a betegbiztonságról, az orvosok biztonságáról, az orvosi felelősségbiztosításokról szeretnék összefoglalót adni.
2010. szeptember Lácacséke
Dr. Salamon Sándor
szakfőorvos-háziorvos
FAKOOSZ elnökségi tag
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
„Kiszolgáltatottan a betegeknek, valamennyien kételkedünk és gyötrődünk.”
(Galenus)
ŐSZINTE VALLOMÁS
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy életünk során számtalan konfliktusunk feldolgozatlanul és kezeletlenül elfojtódik bennünk. A betegségek ezeket provokálták, alkalmanként progresszióját okozzák. Gondoljunk erre is, amikor egyes betegeinket „szimulánsoknak”, vagy „hipochondereknek” tartunk.
Valamennyien képesek vagyunk az „öndestrukció” mellett az un. „öngyógyításra” is, ha akarjuk és vállaljuk. Természetesen ehhez is „mobilizálni” kell a szellemi-lelki tartalékainkat. Ez akkor sikeres, ha nem vagyunk individualisták, egoisták. A gyógyító tehát sohasem személytelenedhet el, s mindenkor legyen emberséges.
Igen kollegáim! Fontos, hogy „mélységében” ismerjük a betegeink gondolkodását, s átérezzük a kiszolgáltatottságukat. Sokan vannak, aki számára az egészségipar intézményei egy „különös, titokzatos, kiismerhetetlen, néha ijesztő és dehumanizáló világban műkődnek”. Számosan úgy érzik, hogy „TAJ-számmá váltak”, „személytelen eseteké”, az eszközök és a gépek kiszolgáltatottjaivá. Egy beteg orvos barátom érzései szerint: „-egy vizsgálat alatt álló elromlott szerkezet, akinek már nincs neve, arca, lelke és személyisége”.
A medicina valóban egy különleges világ sajátos törvényekkel és különleges személyiségproblémákkal. Így itt az úgynevezett „hétköznapi szocializáció” már nem tud segíteni! Mindennapi gondunk a betegek és a gyógyítók kommunikációs zavara. A betegek kíváncsisága természetesen emberi tulajdonság, ami vagy túlzottan óvatoskodó, vagy gátlástalanul követelőző. Reakciónk legyenek mérsékeltek, a körülményeknek, a lehetőségeknek megfelelőek, az egészségügyi kulturáltságot figyelembe vevők.
Súlyos probléma a betegek bizalmának elvesztése, aminek vélt-, vagy valós okai egyaránt lehetnek. Ilyenkor orvostól orvosig, intézetből intézetbe vándorolnak, esetleg nem korrekt eljárásokat vesznek igénybe. Vajon hogyan segíthetünk? Oldhatjuk érzékenységüket, félelmüket, bizalmatlanságukat.
Huszonöt éve veszek részt az alapellátásban, változott a szemléletem, s a hozzáállásom egyaránt. Empátiám is átalakult, „valódi” család-orvosi attitűdöket fogadtam el. Mélységében ismertem meg a családok szerkezetét, kapcsolataikat, konfliktustűrő- és megoldó képességeiket. Reális képet kaptam a gazdasági-szociális körülményeikről. A kölcsönös egymásra figyelés, az egyéni-, szakmai-, emberi mérlegelés számos eseten segített. Az empátia, a segítőkészség, az emberi méltóság megbecsülése számos súlyos betegemnél oldott légkört eredményezett. A bizalom, az együttműködés kézsége ellensúlyozta a túlterheltséget, az időhiányt, a finanszírozás érzelem nélkül embertelenségét.
A gyógyítók helyzete egyre bonyolultabb, erkölcsi-, anyagi- és morális megbecsülésük rohamosan romló. A betegeik elfásultságát, bizalmatlanságát megszüntetni tudó, a negatív modelleket elutasító kollegák előtt kívántam tisztelegni, fejet hajtani. Igen. Helyettük, értük szólt őszinte vallomásom.
Dr. Salamon Sándor
Bodrogköz
2010.08.23.
Szavazás