MENÜ
 
  Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége - FAKOOSZ,  Bánokszentgyörgy - Zalaegerszeg

A FAKOOSZ indítványa az új kormánynak

 

Tekintettel arra, hogy a gazdasági, társadalmi válság az egészségügyben az átlagosnál erőteljesebben érezteti hatását, a jelenlegi egészségügyi helyzet már nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Az egészségügy – ezen belül az első vonalbeli háziorvoslás -  nemzetstratégiai kérdés.

Egészséges társadalom nélkül a nemzet jóléte nem érhető el. Az érdemi változtatások elmaradása egészségügyi és gazdasági katasztrófához vezethet. Ezért a válságkezelésben az egészségügynek  prioritást kérünk, nem más területek rovására, hanem épp ellenkezőleg: azok érdekében.

 

Az  új kormány hivatalba lépését követően  az alábbi intézkedéseket várjuk el:

  1. Az egy főre fordított egészségügyi kiadások jelentős emelését kérjük már a 2010. évi új költségvetésben.
  2. Az alapellátási finanszírozást első lépésben 40%-al – visszamenőleg 2010. július 01-től - emelését, majd 2011. évtől valós bér- és működési költségekre alapozott finanszírozást.
  3. A szektorsemlegesség érdekében az egészségügyi alapellátásra kivetett iparűzési adó eltörlését az OEP által finanszírozott közszolgáltatás ellátása során realizált bevétel tekintetében.
  4. A minimumfeltételekre vonatkozó jogszabály alkalmazásának elhalasztását mindaddig, amíg az végrehajtásához szükséges többlet források nem biztosítottak.
  5. A fenyegető társadalmi katasztrófa elkerülése érdekében kiemelt cél az orvos és egészségügyi szakszemélyzet utánpótlásának biztosítása.  6 éven belül fokozatosan el kell érni a uniós nettó orvosi- és szakdolgozói jövedelmek átlagát. A működtetési jog jogszabályi környezetének rendezését, továbbá állami praxis-alap létrehozását.
  6. A szakmai és érdekvédelmi szervezetek érdemi bevonását a jogszabály-előkészítésbe és döntések meghozatalába.

Ezúton is kifejezzük partnerségünket a megváltozott társadalmi és gazdasági körülményekhez igazodó, fenntartható egészségügyet eredményező struktúra változás előkészítésében, konszenzus kialakítására az érintettekkel, ezt követően annak hatékony működtetésében.

Együttműködést kínálunk fenti célok elérése érdekében a területen működő szakmai, érdekképviseleti szövetségeknek.

A biztosítottak és a gazdaság érdekeinek megvalósítása érdekében haladéktalan tárgyalási készségünket és akaratunkat fejezzük az új kormányzattal, Országgyűléssel a részletekről.

 

 

Pálháza-Kőkapu, 2010. március 15.

 

a FAKOOSZ Elnöksége nevében:

 

dr. Selmeczi Kamill

Ügyvezető elnök

 

 

 

Szavazás

Lesz-e érdemi finanszírozásemelés 2015-ben?
Igen
Nem
Már elkésett
Asztali nézet